Több, mint vér - 3. fejezet

Ayradnia kiért a fák közül, és gyorsan megpördült. Csodálkozva nézett a néma erdőre, holott az imént még hallotta, ahogy a férfi mögötte rohan. Visszalépett a sűrű bokrok közé, leguggolt és hallgatózott. Mintha lihegést hallana. A hang irányába fordult, amikor mozgást érzett, a következő pillanatban azonban ismét csend volt. A lány szaporán vette a levegőt, az adrenalin dübörgött az ereiben. Egy vörös villanás tűnt fel a rengeteg mélyén, majd az erdő ismét elcsendesedett. Átkozott erdő!  Hiába nőtt fel egyben, mindig tartogat meglepetéseket. Még ha az egy bosszantó, beképzelt ír hólyag is.

Ayradnia felállt, kisietett a bokrok közül, és a falu felé vette az irányt. Ha információra van szüksége, a falusiak remek alapanyaggal szolgálhattak. Csak ki kell szűrni a lényeget a sok fantáziaszülemény közül.

Visszament a kocsmába, leült az egyik sarokba, és figyelte az embereket. Mindenki a vérfarkasról szóló legendákat mesélte, meg hogy senki nem kapta még el. Tehát több száz éves lehet. Körbenézett a tömegen. Senkiről nem tudná elképzelni, hogy egy halhatatlan vérfarkas. Bár a Connor-fickó elég gyanús volt, a trükk az erdőben pedig elég egyértelművé tette a dolgokat. Úgy döntött, hogy ahhoz fordul, aki a legtöbbet tudhatja az ügyről. Odalépett a pulthoz, és rámosolygott a csaposra.

– Egy sört! – A férfi biccentett, majd szó nélkül teletöltött egy korsót és Ayradnia elé rakta. A lány közelebb hajolt.

– Mondja csak, maga is ismeri a legendát?  - A férfi, mintha csak erre várt volna, gyorsan bólintott, és már kezdte is a történeteket. Elég egy kérdés, és a legtöbb ember elmeséli a fél életét, ha akarod hallani, ha nem. A legtöbb horror sztorit a lány már hallotta, de valami megütötte a fülét.

– Aztán amikor elkapták, több mint húsz évig nyugalom volt.

– Várjon, elkapták? Én úgy tudtam, hogy még sosem kapta el senki.

– Élve. Ezt mindig elfelejtik hozzátenni. – A csapos megrázta a fejét, és eltörölgetett egy poharat.

– És kiderült, hogy ki a farkas? – Az amazont már tényleg kezdte érdekelni a történet. Túl sok a homályos részlet, és kíváncsi volt, hová vezetnek a szálak.

– Nem, nem változott vissza.

– Akkor honnan tudják, hogy tényleg azt a lényt kapták el?

– Hát Conall McSween biztosra állította, hogy a vérfarkas volt az.

– Conall McSween? Ő Connor…

– Apja. A fiú a megszólalásig hasonlít rá. Szerencsére még természetben is, így jó eséllyel ismét elfogják a bestiát. Nagy ember volt az a Conall, én mondom. Több ilyen ír kellene, mint ő volt.

– Volt?

– Persze. Néhány éve temettük el szegényt. Connor azóta irányít mindent. Legalábbis, igyekszik, ahogy tőle telik.

– Aha. Érdekes. – Ayradnia elgondolkodott. Úgy néz ki, mégis helyes lesz az elmélete. – És hol lakik ez a McSween?

– A családi kastélyukban, a dombtetőn. Csak nem felkeltette az érdeklődését a fiú? Helyes kölyök, és jó parti. Többen szemet vetettek rá, de úgy tűnik, még nem akar megállapodni. 

– Nos, pedig kénytelen lesz… - Az amazon felhajtotta a sört, kifizette, majd a kastély felé vette az irányt.

Az út a domb tetejére nem igazán volt kellemes sétának nevezhető. Meredek lejtő vezetett a kastélyig, az út vége azonban kárpótolta mindenért. A lába alatt elterülő városka, és a körülvevő erdő lenyűgöző látványt nyújtott. Akár órákig is el tudta volna nézni, ahogy lent az emberek mászkálnak, míg a fák türelmesen várják az idő múlását. Hirtelen elöntötte az érzés, hogy a világ tetején áll. Már értette, hogy Connor miért ennyire arrogáns. Persze egy gyönyörű kilátás nem ok a faragatlan viselkedésre, de az biztos, hogy közelebb hozza az emberhez. Ha pedig igaz, amit mondott, hogy övé a falu, és a csapos is megerősítette, hogy „jó parti”, a származása alapján nagyjából jogos a felsőbbrendű viselkedés. Csak az a baj, hogy ez nem a középkor.

 Visszafordult a kastélyhoz, és csak bámulta az ódon falakat. Ki tudja, mit talál majd ott bent. A vár legalább ezer évesnek nézett ki, a falak csak úgy ontották magukból az emlékek ígéretét. Néhány háborút biztos túlélt már, megóvva a bent lakókat a borzalmas támadásoktól. Vajon hány szolgája van? Öt? Tíz? Ezer? Akár még ezt is el tudná hinni.

A kapu sarkig volt tárva, Ayradniának pedig az jutott eszébe, hogy éppen őt várják. Belépett a tágas udvarra, ami telis tele volt ültetve hófehér virágokkal, közöttük pedig szépen megformált bokrok álltak. A lány odasétált egy fehérrózsa bokorhoz, és megszagolta az egyik apró bimbót. Elmosolyodott, majd a hatalmas bejárati ajtóhoz lépett. Elfintorodott, amikor meglátta a vasból készült, farkas-fej alakú kopogtatót. Igen, biztos, hogy ő az.

Kettőt ütött vele az ajtóra, majd hátrébb lépett. Őszintén meglepődött, amikor maga Connor nyitott ajtót. Felhúzott szemöldökkel pislantott rá.

– Nem mondod, hogy nincsenek szolgáid?

– Épp bevásárolnak. Mit akarsz? – A férfi egy törölköző tartott a kezében, a hajáról pedig még csöpögött a víz. A szőke tincsek aranyfényt kaptak a nyári napsütésben. Fenségesen festett, akár egy uralkodó. Vagy nagyhatalmú földesúr, ami valójában is volt. Kidolgozott testére feszesen simult a bársonyosnak tűnő bőr, az amazon pedig nagyot nyelt. Önkéntelenül is megnyalta a szája szélét, miközben mocskosabbnál mocskosabb képek villantak be róla és a férfiról. Csak nem volt rajta törölköző.

– Tudom. – Ayradnia beljebb lökte Connort, majd becsukta az ajtót maga mögött.

– Mit tudsz?

–Ne szórakozz! Veszélyben vagy! Nem láttál errefelé gyanús alakokat mászkálni? – Connor látványosan végignézett a lányon, majd bólintott.

– De. Most, hogy így mondod, te elég gyanús vagy. Most pedig tűnés!

– Hallottad, hogy veszélyben vagy? És tényleg tudom a titkodat.

– Milyen titok? – Connor lerakta a törölközőt és keresztbe fonta a kezét a mellkasán. A bicepsze megfeszült, Ayradniának pedig nagyon kellett koncentrálnia a feladatára, még ha ennyire nehezére is esett. Magában megállás nélkül ellenérveket keresett, miért nem teperheti le itt és most, akár az ajtóban a férfit. Az egyetlen épkézláb indok pedig annyi volt, hogy ő nem ilyen. Végül is, valahol mindent el kell kezdeni, nem igaz?

Gondolatban megcsípte magát, hogy ismét normálisan gondolkozzon, és folytatta.

– A titok. A nagy titok. Most mondjam ki?

– Igen, kérlek. Nem szeretem a találós kérdéseket.

– Te vagy a farkas!