2012. december 13., csütörtök

Több, mint vér - 2. fejezet



Egy magas, mogorva, szőke hajú férfi lépett be az ajtón. Válláról egy hatalmas puska lógott, öltözékén látszott, hogy nem a pórnép közül való. A férfi vonzotta a tekintetet, Ayradnia is alig bírta elfordítani a fejét. Mélybarna szeme a lány lelkéig hatolt. Lerakta a fegyvert, és a tömeghez fordult.
– Itt járt. A fenevad újra köztünk él. Ezt már nem tűrhetjük! Nem engedhetjük, hogy a családjaink, a gyermekeink félelemben éljenek. Hogy ne léphessenek ki sötétedés után az utcára! El kell kapnunk, egyszer és mindenkorra! Délben indulok! Ki tart velem?
A férfiak a levegőbe emelték az öklüket, és az idegent éltették. Ayradnia akaratlanul is közelebb lépett, de hirtelen megborzongott.
A mágus! A francba, itt van az orra előtt. Játszik vele.
Kirohant a kocsmából, majdnem feldöntve a szőkét. Amaz még kiáltott utána valamit, de a lány már az utcán volt. Megmerevedett, próbálta megtalálni Ádám fiát. Minden érzékszervét kiterjesztette, fülelt, szimatolt, latba vette a képességeit. Körbefordult, de a mocsok eltűnt. Elővette a mobilját és leellenőrizte. Még mindig nincs jel. A rohadék biztos blokkolja a vételt. Tehát akkor mégsem a farkas miatt van itt? Talán pont miatta?
A szőke is kijött a kocsmából és kérdőn nézett Ayradniára.
– Mit képzelsz magadról, paraszt? Tudod te, ki vagyok?
Az amazon keze ökölbe szorult, arcán fenyegető mosoly terült szét, ahogy felnézett a férfire.
– Mondd még egyszer! – hangja baljóslatú volt, akár az égbolt, vihar előtt. Mielőtt a férfi megismételhette volna a kérdését, a kocsma népe kiözönlött és folytatta az éljenzést. A szőke dühös pillantást lövellt a lány felé, de Ayradnia biccentett neki, majd elindult arra, ahonnan még haloványan érzékelte a mágust. Remélte, hogy hamar megtalálja. Nem kívánt a szükségesnél több időt tölteni itt. Ezek az emberek őrültek. Hiába írek, őrültek. Főleg a szőke.

Lassan mozgott a bozótos erdőben, ami körbeölelte a várost. Próbált minél kevesebb zajt csapni, nehogy felhívja magára akár a mágus, akár a farkas figyelmét. Ebben a dzsungelben egyikkel sem szeretett volna összefutni. Ádám fiának nyomát már teljesen elvesztette, úgyhogy mostanra már csak próbált kitalálni a sűrű aljnövényzeten átvágva. Mintha minden ág, inda és gyökér az ő kijutását igyekezne gátolni. Ha itt lenne a kardja, már rég kiirtotta volna az erdőt, de mindössze egy apró kése volt Maximum krumpli pucolásra alkalmas, önvédelemre aligha.
Valami megmozdult mellette, Ayradnia pedig imádkozott, hogy egy rémült mókus legyen. Morgást hallott a bozótosból, és riadtan konstatálta, hogy ez bizony nem mókus. Hacsak nem valami génkezelt mogyorótól nőtt másfél méteresre. Óvatosan hátrafordult, és egy izzó, vörös szempárt pillantott meg az egyik fa mellett, nem messze tőle. A hófehér bunda szinte csillogott a sötét erdőben, a lány pedig hirtelen leült. A farkas felé lépett, jóval magasabb volt egy átlagos állatnál. Ayradnia előhúzta a tőrt, és imádkozott, hogy nehogy beletörje az összecsapás során az ellenfélbe. A farkas azonban nem támadt rá, csak nézte. Majd hirtelen a fülét hegyezte, és beleveszett a feketeségbe.
– Most… megijedt? – tette fel félhangosan, inkább csak magának a kérdést, és döbbenten nézett az egy szál késére. Néhány perccel később aztán meglátta, mit akart a farkas elkerülni. Tudja, hogy vadásznak rá.
Egy férfi bóklászott a fák között, erősen az aljnövényzetet kémlelve. Ayradnia elbújt egy fa mögé, az érzékei azonnal beindultak, és átvették az irányítást. Kilépett a fa mögül, és a férfinek szegezte a kést.
– Már megint te? – dobbantott dühösen, amikor felismerte a szőkét a kocsmából.
– A nevem Connor McSween, és inkább én kérdezhetném tőled. Mit keresel az erdőmben? – kérdezte számonkérő hangon, és láthatólag egyáltalán nem volt elragadtatva a társaságtól. Csípőre tett kézzel várta a választ.
– Az erdőd? – csodálkozott a lány. Nem hitt a fülének.
– Igen. Akárcsak a város, ami az őseim birtokára épült, tehát jogilag az enyém. Szóval?
A férfi, hogy szavainak nyomatékot adjon, felhúzta a szemöldökét, és dobolni kezdett a lábával.
– Csak sétálok. – A lány elrakta a kést, majd ellépett a férfi mellett, aki azonban megfogta a kezét. Szorosan maga mellett tartotta, tekintetét az amazonéba fúrta.
– Az ösvény messze van innen, és egy kés szegeztél a torkomnak. Csak nem vadászol? A farkasra?
A férfi arcán felismerhetetlen érzelem suhant át, de a lány látta, hogy szinte megremegett, ahogy kimondta.
– Pontosan! Arra vadászom. – Ayradnia lerázta magáról a férfi kezét, és tovább indult, de Connor utána indult.
– Egy nő? Ilyet se hallottam még. Ugye tudod, hogy nincs esélyed? Már évszázadok óta üldözik, és senki sem fogta még el. – Connor lenéző hangsúlya felhergelte az amazont, dühösen vágtatott el mellette.
– Elég sok minden van, amiről még nem hallottál. Több van bennem, mint amit el tudsz képzelni! morogta a lány a fogai között. Connor meglepődött, de újra Ayradnia mellett termett.
– Mit keresel itt? Mármint a városban? Te nem vagy idevalósi.
– Mégis simán leparasztoztál. – A düh a fogait csikorgatta, ahogy újra eszébe jutottak a szőke szavai.
– Miért, azt akarod mondani, hogy nemesi vér csörgedez az ereidben? – A férfi felszegte az állát, Ayradnia pedig elgondolkodott, hogy milyen tökéletes szögben tartja egy állon vágáshoz. Legyőzte a kísértést, és valószínűleg élete egyik legjólesőbb ütéséről mondott le.
– Nőj fel! Az élet nem erről szól! Futásnak eredt, faképnél hagyva Connort. Igyekezett nem elegánsan pofára esni, és az istenek vigyáztak rá, még csak meg sem botlott. A meglepődött férfi eleinte csak nézte a kecsesen mozgó lányt, majd elvigyorodott.
– Találkozunk még… - Azzal ő is nekiiramodott a sűrű erdőnek, hogy utolérje a titokzatos behatolót.


– A francba! A francba!
Titania eldobta a telefont, a csattanásra viszont rögtön kivágódott az ajtó és Morrow rontott be a szobába. Mögötte Xandra és Luminita lépett be. A két lány megállt az ágy szélénél, és kíváncsian néztek a lányra. Legalábbis Xandra kíváncsi volt.
– Unom ezt a vámpírt. Nem nyírhatjuk ki? – kérdezte L unottan, miközben egy kést dobált a levegőbe.
– Mi történt? Baj van? – Morrow nem állt meg az amazonok mellett, leült az ágy szélére és aggódva figyelte a dühöngő lányt.
– Nem, nem nyírjuk ki és igen, baj van! Ayradniával beszéltem telefonon, amikor hirtelen szétkapcsolt, most pedig nem tudom visszahívni. Tudom, hogy hülyeség, de szerintem valami nincs rendben. – T feltornázta magát az ágyon, a mozdulat közben azonban nagyot sóhajtott. A vámpír rögtön érte nyúlt, és óvatosan felsegítette. A lány egy pillanatra elveszett az érintésében, Xandra diszkrét köhintése billentette ki az ámulatból.
– Mit csináljunk? – T zavartan elhúzta magát Morrow-tól, majd a lányokra nézett.
– Legelőször is szólnom kell Tempynek. Valahogy fel kell vennünk a húgommal a kapcsolatot. Ha nem sikerül, kimegyünk. – adta ki szigorú hangon a parancsot, akár egy született Vezető.
– Nem gondolod, hogy ha bajban van, azt egyedül kellene megoldania? – kérdezte Luminita az ajtófélfának dőlve, miközben a tenyerén egyensúlyozta a tőrét. Egyáltalán nem titkolta el, mennyire utál itt lenni.
–Nem! – Titania forrt a dühtől. Tényleg azt képzelik, hogy egyedül hagyja a húgát a bajban?
– De Titania… - kezdte Xandra lágy hangon, de az amazon nem engedett.
– Nem fogom kockára tenni az életét csak azért, mert ti azt mondjátok! Lehet, hogy nincs veszélyben. De lehet, hogy épp egy csapat mágus áll körülötte és kínozzák. Nem fogom hagyni, hogy… - A lány szinte látta maga előtt, ahogy Ayradnia ki van láncolva, miközben négy-öt mágus közrefogja, és válogatott eszközökkel akarják szóra bírni.
– Minden rendben? – lépett be az ajtón Heat. Körbepillantott a szobában, külön figyelmet szentelve egyetlen amazonnak. Luminita közönyösen bámult maga elé, figyelemre sem méltatta. Ez jobban bántotta a Harcosok vezérét, mint szerette volna. L arrébb lépett, vigyázva, hogy véletlenül se nézzen a vámpírra. Xandra és T egymásra nézett, és egy cinkos mosoly kíséretében egyszerre bólintottak.
– Nem, semmi sincs rendben. A testvérem… Lehet, hogy bajban van. Én már indulnék is, de bizonyos okok miatt ide vagyok kötve egy darabig. – Morrow valamit morgott az orra alatt, és távolabb húzódott a lánytól. T a szemét forgatva megrázta a fejét, majd folytatta.
– Ők pedig nem akarnak. – mint egy dacos kisgyerek, aki beárulja a társait, úgy mutatott körbe a szobában.
– Honnan veszed, hogy bajban van? – Heat becsukta az ajtót, és leült az ággyal szemközti székre. Tekintetét ismét végigfuttatta a jelenlévőkön. Luminita a szemét forgatta, a vámpírnak pedig az az érzése támadt, hogy nem igazán ért egyet a társával. Fura, mindig úgy gondolta, hogy az amazonok között nagy az összhang. Ezek szerint tévednek a legendák. Vagy kifogták a legfurcsább amazoncsapatot a világon.
Xandra aggódva figyelte Titaniát, aki viszont inkább Morrow-t vizslatta kíváncsi szemekkel. Heat gondolatban elmosolyodott. Még jót is tesz a szövetségnek ez a kis viszony. De többet egyelőre nem remélt tőle. Morrow még fiatal, akárcsak a lány. Egy fellángolás belefér, de hogy az örökkévalóságig együtt legyenek? A vámpír őszintén meglepődne, ha így lenne.
– Csak érzem. Nem tudom elmagyarázni. Ez amolyan testvéri dolog, érted? A belsőm bizsereg, és nyugtalan vagyok azóta, hogy megszakadt a vonal. – A lány aggódó hangja némiképp meggyőzte Heat-t, hogy nem kóbor szeszélyről van szó. Titania tényleg úgy gondolja, hogy baja eshet a húgának.
– Igen, értem. – bólintott a vámpír. – Viszont én is azt ajánlom, hogy várjunk még egy napot. Aztán, ha még mindig így érzel, már indulunk is.
T dühösen fújt egyet, majd mérgesen bólintott. Ennél többre úgysem juthat.
– Jó. De holnap úgy készüljetek, hogy indulunk! – csattant fel a lány ellentmondást nem tűrően.
– Azért várjuk ki a holnapot. Ha nem jelentkezik, adok melléd egy csapatot. Ha készen állsz rá, persze.

Titania bólintott, Heat pedig kiment a szobából. Luminita ellökte magát a faltól és úgy igyekezett, hogy Xandra előtt lépjen ki az ajtón. Az amazon Titaniara nézett, elmosolyodott, majd ő is kiment, kettesben hagyva a lányt Morrow-val.


1 megjegyzés: