Több, mint vér - 17. fejezet

– Mester… azt hiszem, baj van. – A tanítvány aggódva mászkált a tűz körül.

– Milyen baj?! – emelte fel a hangját a mestere. Talán mégsem lett volna szabad, hogy a fiú egyedül intézze az ügyet.

– A lány… az amazon. Emlékszik! – bökte ki kisvártatva a férfi.

– Mégis hogy lehetséges ez? Elszúrtad az igézetet! – csattant fel a Mester. Tudta, hogy nem bízhat benne. Hiába ígéretes a tanítvány, ha összeroppan a súly alatt.

– Nem! De az elméje nagyon erős. Elraktározta magában… - magyarázkodott a mágus.

– Mit? Mire emlékszik a korcs? – A Mester bízott benne, hogy egy tapasztaltabb mágus ki tudja javítani a baklövést.

– A nevemre. Emlékszik… a nevemre. – A férfi idegesen tördelte a kezét, a tűz az üst alatt önálló életre kelt, és tomboló táncot járt. Annyira akarta, hogy jól sikerüljön végrehajtani a feladatát. Erre az a kis szuka erősebb, mint gondolta. Nem kellett volna életben hagynia. Megtalálta volna a farkast egyedül is. Gondolataiból a Mester vádló hangja ébresztette fel.

– Haszontalan! Nem vagy méltó a beavatásra! – A tűz fellángolt, a Mester haragja átsugárzott téren és időn.

– De igen! Bebizonyítom! Megölöm a lányt most! – vágott vissza határozottan a férfi.

– Nem lehet! Szükséged van rá! A „mást” megtaláltad? – A Mester remélte, hogy mostanra legalább ezt sikerült kideríteni. Ha ennyi idő alatt sem találja meg a farkast, nem méltó, hogy megkapja a jelet és a nagyobb hatalmat.

– Igen, úgy hiszem – bólintott határozottan a tanítvány.

– Ki az?

– A férfi, aki megtalálta. – A szőke, magas fickó, aki magával vitte a lányt a kastélyba. És aki úgy tűnt, bele is szeretett. Undorító.

– Biztos vagy benne? – A mágus tudta, hogy többször nem hibázhat.

– Igen, Mester – mélyen meghajolt.

– Akkor aktiváld az igézetet! – utasította a mestere.

– De Mester… - vonakodott a férfi. Talán még túl korai lenne. Egy nap megfigyelés csak előresegítené az ügyét. Nem akarta elkapkodni.

– Kétségeid vannak?! – Egy újabb ballépés, és a tanítvány örökre kizárja magát a mágusok köréből.

– Nincsenek, Mester!  - A férfi igyekezett határozottnak látszani, belül azonban komoly kétségei voltak.

– Akkor cselekedj! – adta ki a parancsot a Mester, a mágus pedig bólintott.

– Igen, Mester. – A hang eltűnt, a férfi pedig egyedül maradt a megannyi, kínzó gondolataival.

Ayradnia hatalmas üdvrivalgás közepette lépett be Connor után a kocsmába. Minden egyes bent lévő hangos kiáltással köszöntötte a férfit, aki mosolyogva köszöntötte őket egyesével. A lány leült a pulthoz, és kért a csapostól egy pohár sört, közben Connort figyelte. Most egyáltalán nem az a durva, figyelmetlen, bunkó alak volt, mint akivel először találkozott. Ennek a férfinek mindenkihez volt egy jó szava, megölelgette, megpuszilta az embereket. Egyáltalán nem hasonlított arra a kegyetlen férfira, akit az apjaként írt le. Amikor körbeért, a lányhoz sétált. Ayradnia felnevetett.

– Csak nem te vagy a helyi látványosság?  - mutatott körbe az éljenző tömegen.

– Itt mindenki ismer mindenkit. Engem meg pláne – vigyorgott a férfi, miközben magára mutatott.

– Miért, ki vagy te? – kérdezte kacérkodva az amazon.

– Maradjunk annyiban, hogy része az örökségemnek. – Connor elkomorult, Ayradnia pedig megvonta a vállát. Ha a férfi nem akar beszélni, ő aztán nem erőlteti. Úgysem marad sokáig… Csak az a baj, hogy ezt hajlamos volt elfelejteni.

– Akkor hol kezdjük? – zökkentette ki Connor az elmélkedéséből. Ayradnia végignézett a tömegen, majd szakértő hangon közölte.

– A csapossal! – Connor bólintott, és a pult felé fordult.

– Hé, Fergus! – A férfi rámosolygott.

– Mit tehetek értetek? – vállára terítette a konyharuhát, és közelebb lépett hozzájuk.

– Nem láttál errefelé egy idegent kószálni?

Fergus felvett egy poharat és szakavatott mozdulattal állt neki törölgetni, miközben Ayradniára bökött.

– Rajta kívül?

Connor bólintott.

– Igen, rajta kívül – Mosolygott, miközben Fergusra kacsintott.

– Hát… volt erre egy fickó. Nem túl beszédes. Egyszer betévedt, beült a sarokba, és csak bámult. – vonta meg a vállát a csapos. Neki nem volt feltűnő, nem tulajdonított nagy jelentőséget az érkezésének.

– Mit bámult? – Ayradnia kíváncsian közelebb hajolt hozzá.

– Az embereket. Csak… nézte őket. Órákon át. Én mondom, fura egy alak volt.

– Hogy nézett ki? – Fergus halkan válaszolt.

– Teljesen átlagos, de a szeme… Még életemben nem láttam ilyen szemeket. – Ámult el a férfi, ahogy újra eszébe jutott a különös fickó.

– Milyen színű volt? – Az amazon is lehalkította magát.

– Nem a színe. Hanem ami benne tükröződött. Halál. Csak a halál… - Connor és Ayradnia egyszerre rezzent össze, pedig egyikük sem ijedős típus. Mégis, volt valami a csapos hangjában, ami megrémítette őket.

Az amazon hátrébb húzódott. Jeges kézként kúszott fel a gerincén a felismerés. Végre, megtalálta!

– Ez ő lesz. Merre felé ment? – Fordult ismét Fergushoz.

– Fel. A hegyek közé. Elég sok barlang van arra. – Mutatott ki az ablakon.

– Csodás. Sosem fogjuk megtalálni. – Mondta lemondóan az amazon.

– De igen! – Connor félrehúzta a lányt. – Én meg tudom találni. A farkas meg fogja érezni, hogy hol rejtőzik. – Ayradnia visszafordult a söréhez, és nagyot kortyolt belőle.

– Nem, te nem kockáztathatod az átváltozást. Az egész falu rád vadászik. – Az amazon körbenézett a kocsmában, és nem talált egy olyan embert sem, aki ne a farkasról beszélt volna.

– De muszáj. Bántott téged… - Irracionális oknak hangzott, mégis képtelen volt megállni, hogy kimondja.

– Az nem szááá… - Ayardnia megmerevedett, a pohár pedig kiesett a kezéből, és apró darabokra tört a kemény padlón. A lány üveges szemmel nézett a férfire. Tekintetében nem tükröződött semmiféle érzelem.

– Jó. Keresd meg. Keresd meg nekem. – Hangja monoton volt, teljesen érzelemmentes.

– O…oké. Minden rendben? – Nézett rá csodálkozva Connor. Az imént még le akarta beszélni, fél másodperccel később pedig ő uszítja a varázslóra? 

– Persze. Keresd meg nekem a mágust. – Ismételte meg gépiesen Ayradnia.

– Jó. Este indulok. – Egyezett bele végül a farkas, bár volt némi fenntartása a lánnyal kapcsolatban. Igaz, nem ismeri, de feltűnt volna neki, ha korábban is így viselkedik.

– Nem! – Ayradnia élesen rákiáltott, a férfi pedig ösztönösen hátrébb lépett. Nem értette a saját reakcióját, a benne szunnyadó vadállat is dühösen morogni kezdett. Aztán ismét váltott, újra a monoton hang mondta helyette a szavakat.

– Indulj még most! Bántott!

– Értsd meg, most nem lehet… - Tiltakozott a férfi, mire Ayradnia megingott, és összeesett. Connor elkapta, de a lány elájult. 

Több, mint vér - 16. fejezet

Ayradnia kinyitotta a szekrényt, és döbbenten látta meg az új ruhákat, amiket Connor hozatott neki. Mind sötét színben pompázott, egyik sem volt feltűnő, vagy kihívó. Pont, ahogy a lány szereti. Kikapott egy barna pólót, és egy sötét farmert, felkötötte a haját, és kilépett a folyosóra. A férfi a falnak támaszkodva várt rá. Amikor meglátta, ellökte magát, és hozzá sietett.

– Mehetünk, Sherlock? – kérdezte Ayradnia nevetve.

– Igen, Watson! – Connor kinyújtotta a lány felé a kezét, ő pedig belecsúsztatta a sajátját a hatalmas tenyérbe. Lesétáltak a lépcsőn, amikor elhaladtak Darell mellett, az inas mosolyogva biccentett nekik. Connor visszagondolt a démonnal való beszélgetésére.

Darell a konyhában tartott eligazítást a személyzetnek, amikor Connor félbeszakította.

– Beszélnünk kell! – mondta, majd karon ragadta a démont, és a dolgozó szobába vezette. Szinte belelökte az egyik fotelbe, ő pedig felült az asztal tetejére.

– Te mindent tudsz a farkasokról, ugye? – Connor izgatott volt, de egyben félt is, mit fog szólni a démon, ha megtudja a kis kalandját az amazonnal.

– Hát… elég sokat, én így mondanám – válaszolt Darell vonakodva. Nem értette a férfi kérdését.

– Az mindegy. Szóval… mit jelent, ha átváltozom? – Connor azt sem tudta, hogy vágjon bele. Egyből a közepébe mégsem lehet. Inkább megpróbálja körülírni.

– Nem egészen értem, uram… - Darell oldalra billentette a fejét, úgy nézte a férfit, aki idegességében összeborzolta szőke haját. Szeretne neki segíteni, de leginkább arra gondolt, Connor kezdi elveszíteni a józan eszét.

– Amikor nem én változok át… hanem a farkas akar kitörni. Érted? Ó, kérlek, mondd, hogy érted! – A férfi felpattant, igyekezett lenyugtatni magát, de sürgető érzés kerítette hatalmába, minél előbb meg kell tudnia, mi történt vele.

– Azt hiszem… Akarata ellenére változott át? – puhatolózott a démon.

– Pontosan! Vagyis nem teljesen változtam át, de nem sok hiányzott. – Amikor visszagondolt arra, hogy nézett ki, a hideg is kirázta. Majdnem átváltozott a lány előtt. Vagyis… a lány hatására.

– És… khm… megkérdezhetem, hogy történt? – Connor újra beletúrt a hajába, az idegessége már-már kézzel fogható volt. Lehuppant ismét az asztalra, némi habozás után bökte csak ki.

– Ayradniával voltam. Mi épp… szóval megcsókoltam. – Darell meghökkent, Connor pedig felugrott.

– Ugye ez nem azt jelenti, amire gondolok?!

Már a démon is felállt, és járkálni kezdett a szobában.

– Attól tartok, mégis – bólintott Darell.

– Ezek szerint… - Ó, te jó ég! Connor el sem hitte, hogy teljesült a legnagyobb vágya, és egyben a legnagyobb félelme is.

– Ő az – fejezte be a mondatát az inas.

– Ő az… - Connor halkan suttogta maga elé a szavakat. Már csak egy dolog van hátra. Be kell avatnia a lányt a titkába. Aminek nem fog örülni. Nagyon nem.

A férfi újra a jelenben volt, és kinyitotta az ajtót Ayradniának. A lány mosolyogva lépett ki a szürkületbe, Connor pedig nagy levegőt véve lépett utána.

Yara szótlanul lépkedett Drew mellett, belül azonban szinte ujjongott. Büszke volt magára, amiért teljesen ki tudta zárni Chloud-ot a tudatából. Már előre várta a következő alkalmat, amikor semmibe veheti. Befordultak a sarkon, és a lány mérgesen fújt egyet. Azért nem ilyen hamar várta…

C jött velük szembe futva, majd amikor meglátta a párost, megállt, majd sétálni kezdett. Arcán aggodalommal vegyes düh játszott, Yarából pedig kibukott a kérdés.

– Baj van? – A vámpír felkapta a fejét, és egy pillanatra elmosolyodott, majd újra komor lett.

– Nem tudom. Lehet. Titania eltűnt – Chloud megvonta a vállát. Igazából nem érdekelte, jelenleg annak örült, hogy összefutott Yaraval.

– Megint? – Drew színpadiasan széttárta a kezét, Yara pedig oldalba bökte. Nem hagyhatta, hogy akárki is így beszéljen egy amazonról.

– Mit csináltál vele? – újra Chloud-hoz fordult. A férfi felhúzta a szemöldökét.

– Miből gondolod, hogy… - Még a feltételezés is sértő. Sosem bántott volna egy nőt. Valahogy nem tartotta tisztességesnek. Bár, ha valamelyik amazon rátámadna… Gondolatban megrázta a fejét. Nem, akkor sem. Yara nem örülne neki.

– Máskülönben miért aggódnál?

A vámpír lehajtotta a fejét, úgy válaszolt. Remélte, hogy a lány elhiszi, hogy tényleg őszinte.

– Azt hiszem… kicsit elvesztettem a fejem. De tud vigyázni magára, nem? – Oké, talán az utolsó kérdést mégsem kellett volna hangosan is kimondania. Meg is lett az eredménye. Yara, ha lehet, még jobban utálta.

– De, tud. Attól még egy seggfej vagy. – Yara ellépett a férfi mellett, Drew pedig megvonta a vállát, és követte a lányt. C legszívesebben felordított volna. Egyre több embert haragít magára. És ha így folytatja, jóvá sem teheti egyik hibáját sem. Nagyon vágott az egyik ház falára, a vakolat pedig nagy darabokban hullott le az ütés helyén. Már azon volt, hogy a fejével is ugyanezt teszi, amikor egy hang szólalt meg a háta mögött.

– Ez biztos fájt. – C megpördült, és Titania áll mögötte. Haja rendezetlenül állt, kardja a kezében volt, és csöpögött róla valami. A vámpír a levegőbe szagolva megállapította, hogy vér. Méghozzá egy mágus vére. Amikor azonban mélyebbet szippantott, megérzett még valamit. Megrándult az arca, mire a lány megrázta a fejét.

– Nem vészes. – Chloud vérző kezét a pólójába törölte, és az amazon kardja felé bökött. – Minden rendben?

– Nem vészes. – T megvonta a vállát, majd felszisszent. A fekete pólón alig látszott a vörös folt. C közelebb lépett hozzá.

– Megsérültél?

Az amazon felnevetett.

– Mi ez? Aggodalom? Kikaptál aputól, és most javítod a hülyeségedet? – Az amazon gúnyosan mosolygott rá.

– Nem azért. Tényleg aggódtam. Senkinek sem biztonságos, ha egyedül van kint. – Chloud igyekezett normális hangon beszélni. Nem akarta, hogy a lány megint eltűnjön.

– Még élek, láthatod. – Titania magára mutatott, majd elindult az ellenkező irányba.

– Még…

T megállt, és fenyegetően fordult a vámpír felé, miközben felemelte a kardját.

– Mit akar ez jelenteni? – A vámpír teste megfeszült, az amazon pedig erősen megmarkolta a fegyverét. A fájdalom a vállába nyilallt, de nem törődött vele, egyszerűen kizárta. Már épp a férfira támadt volna, amikor az hirtelen kiegyenesedett.

– Sajnálom. Hülye voltam. Most is, meg nemrég is. Nem akarok harcolni veled. Már csak Morrow miatt sem… - Chloud nagyot sóhajtott. Még csak az kéne, hogy összeverekedjen a lánnyal. Meg sem tudta számolni, hányan tépnék darabokra.

– Hogy jön ő ide? – értetlenkedett az amazon.

– Nem sok hiányzott neki, hogy összeroppantsa a torkomat.

Titania elmosolyodott. Gondolta, hogy a férfi szóvá teszi Chloudnak a viselkedését, de hogy nekitámad? Elnyomott egy borzongást, és letette a kardot.

– Bocsánatkérés elfogadva. Mennyi az idő hajnalig? – nézett fel kíváncsian az égre, de a házak eltakartál előle a holdat.

– Úgy két-két és fél óra – pillantott a karórájára a vámpír.

– Akkor még belefér egy kör. Jössz?

Chloud biccentett, és követte az amazont.