Több, mint vér - 24. fejezet

Ayradnia a fejét csóválva nézett Connorra. A férfi szemfoga is nőni kezdett, a Hold hatása kezdett eluralkodni rajta, és tehetetlen volt. Lehet, hogy a lánynak volt igaza. Lehet, hogy így tényleg megmentheti magukat. És őt utána ki fogja? Most még be tudná magyarázni Sheridannak, hogy a sokktól képzelődött, de amikor előtte áll a farkas? Azt már nehéz lesz kidumálnia. De muszáj megtennie. A nője vele szemben kiláncolva, a mágus pedig a másik szobában szövi ördögi terveit. Ő meg mit csinál? A nyavalyás életét félti, meg a hírnevét. A rohadt életbe, hiszen halhatatlan! Majd elköltözik és máshol kezd új életet. Hátrahajtotta a fejét és felkészült az átváltozásra. Semmi… Újból koncentrált, erőt gyűjtött… ismét semmi.

– Nem fog menni. Gátolva vagy. – Sadrak egy törölközővel a kezében sétált be, hangja meg-megremegett. Arca még vizes volt, hiába a törölköző. Leült az egyik székre, és úgy fordult, hogy Ayradniát és őt is lássa egyszerre.

– Nos, hozzávalók… Meséljetek, mi kavarog bennetek? Azzal mi van? – mutatott Randolph-ra. Connor még mindig vörös szemmel nézett rá.

– Mit gondolsz? – Sadrak hol rá nézett, hol a férfira, majd hirtelen leesett neki.

– Ó, kétszeres tanú? Nagyszerű! Nem csak a felemelkedésemet nézheti végig, de a farkas átalakulását is. – Sadrak a vállára terítette a törölközőt, és elmosolyodott. Ayradnia rápillantott. Ha nem lenne mágus, még egész normális fickó is válhatna belőle… Gondolatban összeszidta magát. Ez a férfi meg fogja ölni. Legalábbis akarja. Miért keres mégis valamit benne kétségbeesetten, amitől… megmenthető lenne? Sadrak rövid, fekete haja kócos volt, állát pár napos borosta díszítette. Csontjai kiálltak, arca beesett volt. És mégis… az egyelten, ami elrettentő volt benne, a szeme. Egészen fekete volt, de nem ettől. Hanem amit benne látott…

– Milyen felemelkedés? – szólalt meg halkan az amazon. Sadrak felé fordult, Connor pedig legszívesebben kitépte volna a torkát.

– Az enyém. A szertartás keretében teljes jogú mágussá válok. De ezt neked nem kell magyaráznom. Jól ismered a népemet, ugye, amazon? – Ayradnia próbálta türtőztetni magát, és tovább kérdezgette.

– Én miért kellek? – Sadrak engedelmesen válaszolt neki.

– Te vagy az áruló.

– Áruló? – kérdezett vissza csodálkozva az amazon.

– A segítségeddel lepleztem le és találtam meg a „mást.” Vagyis őt – nézett vissza Connorra. A férfi rávicsorgott.

– Mi kell még? – vonta magára újra a figyelmet az amazon.

– Már csak a Mester. – Sadrak maga sem értette, miért válaszol. De jó ideje ők az egyetlenek, akikkel szóba állt. Leszámítva a mesterét.

– Ő a te mestered? Vagy ez egy közös… – Ayradnia nem tudta befejezni a mondatot, a mágus rákiáltott.

– Túl sokat kérdezel.

– Miért akarsz közéjük kerülni? – Az amazon nem hagyta abba, látta a férfi tekintetében, mennyire vágyik rá, hogy beszélhessen.

– Fejezd be!

– Nem tűnsz olyan gonosznak – állapította meg hirtelen Ayradnia.

– Megkínoztalak! – Sadrak felállt, és a lány felé indult. – Ez nem volt elég gonosz? Menjek tovább?

– Ha hozzá mersz érni… – Connor hangja leginkább morgásra hasonlított már.

– Hagyd abba! Segíthetek! – Sadrak ütésre emelte a kezét, aztán megállt a mozdulat közben.

– Számomra nincs segítség… - Suttogta maga elé, és ismét visszament a másik szobába.

Sadrak lerogyott az ágy szélére, és könnyezett. Fekete könnyek potyogtak a szeméből, melyek a belsője sötét, mocskos részét tárták fel. Minden egyes halál, ami életét kísérte, mázsás súlyként nehezedett a lelkére, most gejzírként tört elő, pont a megfelelő pillanatban. Itt még kiszállhatna… talán tényleg megtehetné. Elbújna, és sosem találnának rá. Letörölte a könnyeit és feltartotta a tenyerét. Egy fénylő tűzgolyó lebegett benne. És lemondjon erről?! Abba belehalna. Vállalnia kell a következményeket. Hiszen az ereje nélkül egy senki lenne. Így pedig… szinte isten.

Nem értette, mi van vele. Eddig nem jelentett gondot megölnie valakit… Hiszen a legjobb barátja volt az első a sorban! Most meg vacillál egy vérfarkasnál? Megőrült. Igen, ez az. Kezd beleőrülni a hatalmába. Rápillantott az asztalon álló, kopott órára. Mindjárt éjfél. Tehát kezdődik…

– Mégis mi a francot képzeltél? Miért álltál szóba vele? Istenem, meg is ölhetett volna hirtelen felindulásból – ordított Connor magából kikelve. Nem normális ez a lány! Ő nem tudja megmenteni, de az amazon sem tesz érte túl sokat, hogy életben maradjon. Ayradnia azonban csak az ajtót nézte, amin a mágus pár perce kisétált.

Talán mégis sikerülhet…

– Hát nem látod? Vívódik! Ha most sikerülne valahogy lebeszélnem…

Connor szavai már jobban hasonlítottak a morgásra, amikor félbeszakította.

– Ahogy átváltozom, megölöm!

Ayradnia a láncnak feszült, dühösen nézett a farkasra, akit már nem sok választott el az átváltozástól. Maga sem tudta miért, de meg kell mentenie a mágust. Érezte, hogy ez a sorsa.

– Meg ne merészeld próbálni! Amúgy sem engedi. Valamiért így kellesz neki… De kezdem sejteni, miért. – Connor megrázta a fejét, hogy kicsit kitisztuljon a feje.

– Miért?

– Mert már nem tudsz tisztán gondolkodni. Minden gondolatodat a farkas irányítja. Aki ölni akar. Az pedig, hogy nem enged átváltozni, még jobban feldühíti a bensődet. Teljesen meg fogsz vadulni.

– És az miért baj? – értetlenkedett Connor, mire az amazon a fejét csóválta.

– Nem tanultál harcolni, ugye? Ha elveszted a fejed, könnyebb legyőzni. Próbálj meg lehiggadni, oké? – Connor nagyokat pislogott, majd egyet bólintott. Mellette Randolph éledezni kezdett.

– Oh… szörnyű álmom volt… – Rápillantott Ayradniára, aki mosolyogva integetett neki, majd meglátta maga mellett Connort. Vörös szeme és hosszú szemfoga minden kétséget kizárt az álom–elméletére. – Nézd már. Még mindig folytatódik.

– Randolph, sajnálom. Mindent. Az egészről én tehetek. – Connor igyekezett úgy fordulni, hogy a polgármester minél kevesebbet lásson belőle.

– Ne most! Majd megbeszéljük, ha kijutottunk. És nem állok az ájulás és a halál között. Most… mi a terv? – Connor és Ayradnia is megdöbbenve néztek rá. Az imént még ájultan feküdt, most pedig tervet kovácsolna? Mit ki nem hoz a stressz az emberekből!

– Terv? – kérdezte Ayradnia.

– Igen. Hogy akarunk megszökni? Mert én nem akarok itt megdögleni, valami buggyant szektás üstjében.

Az amazon bólintott. Úgy tűnt, a polgármester bátorságot kapott a félelméért cserébe.

– Úgy gondolom, a legnagyobb esélyünk a szertartás alatt lesz. Egyikünket, vagy épp mindenkit el kell oldoznia, és akkor megragadjuk a lehetőséget. Aki előbb kijut, rohanni kezd teljes erejéből és nem foglalkozik azzal, hogy mit vagy kit hagy itt. Világos? – Mivel egyik férfi sem felelt, az amazon újra feltette a kérdést, határozottabb hangsúllyal. – Azt kérdeztem, világos?!

– Nem hagylak itt. – Connor mélyen a lány szemébe nézett. Ayradnia legszívesebben magához ölelte volna, és soha el nem engedné. De nem most. Nem ebben a helyzetben.

– De itt kell. Ha egyikünk megszökik, nem tudja befejezni a szertartást. Káosz lesz. A Mestere sem fogja szó nélkül hagyni. Akkor pedig a többieknek is remek alkalom lesz a menekülésre. Megértettétek? – Connor bólintott, a polgármester viszont csak mereven előre nézett.

– Mindketten? Sheridan? – nézett a férfira, aki átgondolva a hallottakat, bólintott.

– Oké. Ha valaki kiszabadul, fut. Rendben. Értettem.

– Most sokkot kapott, ugye? – Ayradnia Connorra nézett, aki megvonta a vállát. 

Több, mint vér - 23. fejezet

Connor kábán nyitotta ki a szemét. Szédült, fájt a feje, és alig bírt megmozdulni. Meg akarta dörzsölni az arcát, de a keze nem engedelmeskedett a parancsnak, helyébe lánccsörgést hallott. Meglepetten vette észre, hogy egy falhoz van bilincselve. Mellette Randolph ébredezett. A Hold fénye beszűrődött a plafonon lévő repedéseken, Connor pedig megbabonázva nézte. Telihold második éjszakája volt, az égitest vonzása még mindig nagy hatást gyakorolt rá. Amikor a polgármester köhögni kezdett, elszakadt a fényektől.

– Minden rendben? Hogy érzi magát? – A férfi megpróbált közelebb araszolni hozzá, nem sok sikerrel. Bátorítóan mosolygott rá, hátha megnyugtatja, Randolph azonban idegesen kapkodta ide-oda a tekintetét.

– Vacakul. Hol vagyunk? Mi ez a hely? És… hé, kisasszony, jól van? – Connor döbbenten nézett a sarokba. Ayradnia állt egy szék mellett, egyik kezén vékony bőrszíj volt a székhez kötve.

– Kicsim, semmi bajod? Gyere, oldozz el minket! – A lány azonban meredten bámult előre. Mintha meg sem hallaná. Connor nem értette, hogy miért nem mozdul, hiszen szinte meg sincs kötözve.

– Az is csak azért, nehogy elkóboroljon. Baromi nehéz lenne megtalálni. – Egy magas, fekete hajú férfi vállal az egyik falnak támaszkodott. Az amazont nézte, de tekintete mégis olyan… merengő volt. Mintha nem is ebben az időben járna, hanem nagyon-nagyon messze. Connor megcsörgette a láncait, hogy magára vonja a figyelmét.

– Hé! Seggfej! Mit akarsz?

– Szerintem már kitaláltad – fordult felé lassan a férfi. – A nevem Sadrak. Te pedig a farkas vagy. Ő – bökött a polgármesterre. – a tanú. A lány az áruló. Ha összerakod, megkapsz engem.

– Hogyan? – A férfi beszéltetni akarta, addig is legalább szem előtt volt.

– Meglepi. – Sadrak egy érzelemmentes mosolyt küldött felé, Connor pedig ösztönösen hátrébb húzódott. Újra a holdfény felé kalandozott, a lelke mélyén a farkas üvöltve követelte magának a helyet. Amikor erővel elfordult a Holdtól, Sadrak leguggolt elé.

– Nem bírod már sokáig, ugye? Nem bírsz ellenállni a vonzásának? – Connor majdnem szemen köpte. Helyette Ayradniára nézett.

– Mit csináltál vele? – Az amazon továbbra is a sarokban állt, üveges tekintetet a semmibe meredt.

– Elküldtem szabadságra az elméjét. De amilyen erős, mindig visszatalál. Ezért kellett kikötni. – A férfi hangja nem árulkodott semmilyen érzelemről, ami jobban idegesítette Connort, mint hogy meg volt kötözve.

– Connor… miről beszél… ki ez a fickó? Ismered? – Randolph idegesen fészkelődött, rettegve nézett a mágusra.  

– Nem. Semmi közöm hozzá – rázta meg a fejét a farkas.

– Miért van az az érzésem, hogy bántani akar? – Sadrak felnevetett, Connor pedig a polgármesterre nézett. Muszáj megnyugtatnia, mert ha bepánikol, a mágus talán előbb öli meg, mint tervezné.

– Akar. De Isten a tanúm rá, hogy nem fog. Senkit. – Tekintetét mélyen a máguséba fúrta, aki abbahagyta a nevetést, és kiviharzott a szobából.

Ayradnia egyedül volt a sötétben. Felesleges volt kinyitnia a szemét, az orráig sem látott. Nem tudta, mi történt, hogy hol lehet. A legutolsó emléke, hogy Connorral beszélget a szobában. Aztán itt ébredt, a vaksötétben. Ostoba próbálkozásnak tűnhet, de mégis…

– Hahó! Van itt valaki? – A szavai visszhangoztak körülötte. Újra kinyitotta a szemét, és nagyokat pislogott. Mintha lenne ott valami… Közelebb araszolt, és tényleg! Egy apró fénysugár! Kétségbeesetten igyekezett elérni a parányi reménysugarat, de hiába. Úgy érezte, egy centit sem haladt. Csalódottan rogyott össze, majd egy mély hang ölelte körbe.

– Ne is próbálkozz! Elvesztél!

A mágus hangja!

Abban a pillanatban visszatért minden emléke. A kínzás alatt átélt percek fájdalmasan villantak fel gyors egymásutánban. A gyötrelmes órák után azok következtek, amikor a mágus vette át az irányítást felette. Az agya, mint valami borzalmas filmet, elkezdte vetíteni a férfi szertartását, aminek ő volt a főszereplője. Ayradnia félájultan hallgatta a rítus szövegét, aminek nagy nehezen kihámozta a lényegét. A mágus belemászott a fejébe, és ki-be tudja magát kapcsolni. Végig figyelte a lányt, hogy aztán a kritikus pillanatokban közbelépjen, vagy meggyorsítsa az eseményeket. De miért?

– A farkas miatt. – A hang válaszolt a kérdésére, mire az amazon felkiáltott. Connor!

– Mit csináltál vele? Hol van most? – ordított bele a sötétbe. A mágus nevetése nehéz lepelként nehezedett rá.

– Még él… egyelőre. De már nincs sok hátra. Minden összetevő készen vár Rá… - Az utolsó szót szinte lehelte. Az amazon ösztönösen megborzongott. Sejtette, hogy ez nem jelent jót senki számára.

– És én hol vagyok? Mi ez a hely?

– A saját elméd, aranyom. Hát nem ügyes trükk? Elzártalak, most csak egy üres váz vagy.

– Nem muszáj ezt csinálnod! – bukott ki hirtelen Ayradniából. A férfi nem válaszolt, de a lány érezte, hogy még ott van vele. – Nézd, még nem vagy beavatva. Csak… hagyd abba. Elengedlek, ígérem.

– Miből gondolod, hogy meg akarok állni? – A mágus lehalkította a hangját, szinte a lány fülébe suttogott.

– Sadrak… ugye, ez a neved? Én… csak érzem. Nem tudom megmondani… - A férfi felcsattant.

– Elég! A szertartást ma éjjel fogom megcsinálni, amint a Mester megérkezik. Addig búcsúzz el a kis kedvencedtől! – Az amazon tudta, hogy a férfi magára hagyta, és dühösen a földre csapott. Akkor is megmenti Connort, ha a saját elméjén is kell átgázolnia!

Ayradnia émelygett, amikor kinyitotta a szemét. Még mindig sötét volt, de ahogy a szeme hozzászokott, kirajzolódtak előtte a tárgyak. Ismét abban a szobában volt, ahova legelőször zárta a férfi. De most nem volt egyedül. A vele szemközti falhoz Connor és még egy férfi volt láncolva.

– Istenem, minden rendben? Magadhoz tértél, ugye? – A lány bólintott, Connor pedig megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.

– Mit tett veletek? – Az amazon nehezen beszélt, a szája alig akart engedelmeskedni.

– Eddig még semmit. De az az üst elég rosszul néz ki… Hogy a szerszámokat meg se említsem… - Connor a kis asztalka felé bökött, amit az amazon már jól ismert.

– Ez ki? – nézett a polgármesterre, aki valószínűleg sokkot kapott.

– Randolph Sheridan. A polgármester.

– Üdv! – biccentett neki Ayradnia, a férfi pedig felé kapta a fejét, és halványan elmosolyodott. Ez is valami. – Nézze, ki fogunk jutni. Megígérem.

– Ki ez? Valami szektás? – Connor bólintott, hogy legalább valami értelmes magyarázatot tud adni, de Ayradnia megrázta a fejét.

– Nem. Ez annál komolyabb… - Azonban nem tudta befejezni, a férfi félbeszakította.

– Nézd, szerintem nem kéne… - Az apja egyetlen világos és érthető parancsa szerint sosem szabad felfedni magát az emberek előtt. Még vészhelyzet esetén sem. Volt ideje megtanulni, annyiszor üvöltötte neki Conall.

– Szerintem meg igen. Miért, mi a terved, mit fogsz mondani, amikor átváltozol? Felkelt a Hold, Connor. Érzed, ugye? És nem fogsz tudni ellene tenni, ha a vadállat ki akar törni. Lehet, hogy ő lesz az egyetlen esélyünk. Ha átváltozol, nem állít meg a bilincs – megcsörgette a láncokat, nyomatékot adva a szavainak.

– Átváltozol? Vadállat? Valaki megmagyarázná?! – A polgármester mérgesen dobbantott a lábával, Connor szeme pedig, mintegy végszóra mélyvörösre váltott. A férfi felé fordult, majd kimondta azt a négy szót, amit remélt, hogy sosem kell kiejtenie a száján.

– Én vagyok a farkas. – Randolph egy pillanatra elmosolyodott, de amikor látta, hogy Connor nem viccel, és a lány sem kezdett el nevetni, egészen elképesztő dolgot művelt. Elájult.