2013. január 24., csütörtök

Több, mint vér - 8. fejezet


Ayradnia szép rendben lerakta a ruháit, és mintha valamit hallott volna kintről. Egy pillanatra megállt, fülelt, majd megvonta a vállát. Úgy gondolta, ha fontos, a férfi majd elmondja neki, amikor végzett. Megengedte a vizet, és egészen forróra állította. Belépett alá, és összerezzent, amikor az első cseppek az érzékeny bőréhez értek. Hirtelen a semmiből egy emlékkép villant be neki.
Egy sötét helyen volt, előtte halványan pislákolt a tűz. Egy férfi közeledett felé, azonban nem ismerte fel a félhomályban. Fájt az arca, az oldalában pedig émelyítő szúrást érzett. A kezét nem bírta megmozdítani, a férfi pedig egyre közelebb ért hozzá. Menekülni akart, elfordította a fejét, mire a fickó leguggolt elé, és vizet fröcskölt az arcába.
Az amazon összecsuklott az emlék hatására a forró víz alatt, négykézláb támaszkodott a hideg tálcán. A víz a hátára folyt, a hő pedig lebénította az egész testét. Nehezen kapkodta a levegőt, újra és újra bevillant neki a dohos helyiség, a tűz és a fájdalom. Nem tudta, meddig maradt úgy, de egy kopogás térítette magához.
– Hahó! Bent vagy még? – Connor mély hangja zengett az ajtón túlról, a lány pedig felült. Hátratűrte vizes haját, nagy levegőt vett, majd rekedten kikiabált.
– Igen. Mindjárt… mindjárt kész vagyok. – A szavaival ellentétben azonban még mindig a víz alatt ült, és mereven nézett egy pontot a szemközti falon.
– Minden rendben? – A férfi hangja bizonytalan volt, Ayradnia pedig szinte látta, ahogy a kilincset markolássza, és azon morfondírozik, hogy bemenjen-e.
A túloldalon Connor valóban idegesen toporgott. A lány legalább fél órája bent volt, a víz pedig egyenletesen zubogott. A férfi kezdett igazán aggódni, de bemenni mégsem mert. Főleg, mivel a lány válaszolt. Ha nem kapott volna feleletet, puszta kézzel törte volna be az ajtót.
– Persze. Nincs gond. – Ayradnia összeszedte magát, és villámgyorsan letusolt és felvette a Connor által kikészített inget és boxert. Kilépett, a férfi pedig alig pár lépésre állt az ajtótól. Amikor Connor megpillantotta, kifújta a levegőt, mintha egy ideje már bent tartotta volna.
– Be akartál jönni, ugye? – tette csípőre a kezét. Connor elkapta a tekintetét a lányról, aki elmosolyodott. Milyen édes, zavarban van…
– Csak aggódtam. Elég sokáig voltál bent. – A férfi a kezét tördelte, még sosem érzett ilyet mintha szégyellné magát, pedig nincs miért. Ez az ő háza, a lány pedig a vendége, joga van tudni, mit csinál.
– Igen… nos, akkor köszönöm, hogy elhoztál az erdőből, és hogy itt maradhattam, és a zuhanyt is. De most megyek. Meg kell találnom ezt a mocskot… - Connor agyában végigpörögtek a szavak, és rávágta az egyetlen választ, amit el tudott képzelni.
– Én segíthetek! – vágott a szavába hirtelen.
– És miért tennéd? – Ayradnia megtörölte a haját, Connor pedig leplezetlenül bámulta. A lány hátranézett, és csettintett egyet. A férfi megrázta a fejét, és elfordult.
– Én is meg akarom találni. Azt mondtad, veszélyben vagyok. Akkor miért téged kapott el? – Connor igyekezett logikus érveket felsorakoztatni.
– Mi is harcban állunk a mágusokkal. Akárcsak minden halhatatlan.
Többen vannak? Connor alig tudott valamit a természetfeletti világról, az apja pedig nem volt túl segítőkész.
– Mármint te is…? – A vérfarkas levonta a következtetést, amire Ayradnia bólintott.
– Amazon. – Connor elkerekedett szemmel nézte a lányt. Ő is mágikus lény lenne?
– És mi az a mágus? – Ayradnia szeme elkerekedett. Ezt most komolyan megkérdezte?
– Jesszus, azt ne mondd, hogy nem tudsz a háborúról. – Amikor Connor megvonta a vállát, Ayradnia leült az ágyra. Nagyot sóhajtott, ahogy átgondolt mindent, amit a férfinak tudnia kell.
– Hát… ez hosszú lesz… - A férfi is lehuppant mellé, és kíváncsi tekintettel figyelte a lányt, aki belekezdett a történet elejébe.

Drew megállt Chloud mellett a lépcső tetején, a korlátnak támaszkodott, és követte a vámpír tekintetét, ami egy barna hajú amazonon állapodott meg. Épp a szőkével beszélgetett, és egy ismeretlen nő járkált körbe-körbe. Drew biztos volt benne, hogy lemaradt valamiről, hiszen Heat idegesen tekintgetett körbe, néhány amazon pedig feszülten ácsorgott az ajtó közelében.
– Az ki? – bökött az új amazonra, aki mindenkire vigyorgott, és ölelgette őket.
– A Sámánjuk. Végre ideért – mondta Chloud egykedvűen. Látszólag nem dobta fel az új jövevény.
– HurráHurr. Dimitrie-vel mi van? – Drew hasonló lelkesedést mutatott, egyáltalán nem örült annak, hogy egyre több nő lepi el a Kastélyt.
– Miért? – C elszakította a tekintetét a lánytól, és a társára nézett. Drew egy darabig bámészkodott, majd megfordult.
– Nem tudom, csak furcsa – vonta meg a vállát a fiatal Harcos.
– Ne foglalkozz vele, majd kinövi. – Chloud újra Yarát kereste, és halkan morogni kezdett, amikor észrevette, hogy épp Dylannel beszélget. A lány nevetett, és hátratűrte a haját. Drew gúnyos kacaja tartotta vissza, hogy ne rontson le a lépcsőn és ugorjon a Harcos torkának.
– Öregem, féltékeny vagy? – Drew egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy mennyire jól mulat Chloud-on.
– Ki? Én? Dehogyis – csattant fel mérgesen a vámpír.
– Aha, persze. Azért morogsz, és akarod kicsinálni Dylan-t, mert ilyen kedved van? Tudod, ha engem… - Drew elhallgatott, és hirtelen megfordult. Egy hang ütötte meg a fülét, és azonnal keresni kezdte a tulajdonosát. Amikor meglátta, áthajolt a korláton. Egy hosszú, fekete hajú amazon keltette fel az érdeklődését, és elmélázva nézte az apró, fémesen csillogó karikát az orrában. A lány felnézett, és rezzenéstelen arccal emelte fel a középső ujját. C majdnem összerogyott a hirtelen rátörő nevetőgörcstől.
– Hát haver, nem jössz be neki. – A vigyorgása akkor sem maradt abba, amikor Drew a vállába öklözött.
– Nem eszik olyan forrón a kását… - Drew még visszanézett az amazonra, majd elindult a szobája felé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése