Több, mint vér - 7. fejezet

Ayradnia kinyitotta a szemét, és végre egy szobában volt. Tehát a férfi kivitte az erdőből. Ahogy körbenézett, ráismert Connor szobájára. A hatalmas, baldachinos ágyban feküdt, legalább egy tucat takaró alatt. Már értette, miért folyik róla a víz, mintha zuhanyozna. Lerugdosta őket magáról, és felkelt. Már nem volt véres, de a ruhája több helyen el volt szakadva. Nem értette, hogy miért, ugyanis semmilyen sérülést nem talált magán. Akkor miért volt csupa vér? Próbált visszaemlékezni, hogy mi is történt vele, de a legutolsó emléke, hogy eljön Connortól. Most pedig ugyanitt van, pár órával később. Kinézett az ablakon. Már hajnalodott. Te jó ég! Majdnem egy teljes nap kiesett. Kopogtattak, így gyorsan visszabújt az ágyba. Magára rántott egy takarót a halomból, és rekedt hangon kiszólt.

– Fent vagyok. – Az ajtó kinyílt, és Connor lépett be, két tálcát egyensúlyozva a kezében. Egy inas állt mögötte, aggódva pislogott a gazdájára. Láthatólag nem örült neki, hogy Connor végzi el helyette a dolgát, de a férfi elszánt tekintettel figyelte a tálcákat.

– Jó reggelt! Hogy vagy? – Connor lerakta a hatalmas fémtálakat, és megfogta a lány homlokát. Ayradnia kíváncsian felnézett rá, kizárt, hogy lázas legyen. A feltűnő gondoskodás azonban meglepte.

– Uh, egész jól. Azt hiszem. Úgyhogy… öhm… tudnál adni pár ruhát, amíg megtalálom a táskámat? És már itt sem vagyok…

– Szó sem lehet róla! – csattant fel Connor, beléfojtva a szót. Még, hogy elmegy? Ekkora badarságot. Addig nem fogja elengedni, amíg meg nem győződik róla, hogy tényleg minden oké, és meg nem tudja, hogy mi történt vele.– Itt maradsz, amíg el nem meséled, mi a fenét kerestél az erdőben, miért vagy véres, és ki volt az az alak.

– Milyen alak? – Ayradnia úgy érezte, mintha egy filmet nézne, de lemaradt az elejéről.

– Aki kicipelt este. Nem emlékszel? – A lány zavartan megrázta a fejét. Újra az a szó kattogott az agyában.

– Kicipelt? Nem… én… emlékszel, hogy itt voltam és beszéltünk? – kérdezte bizonytalanul, mire a férfi bólintott. – Na, onnan nincs meg semmi.

– Istenem! Az több mint 16 óra! Mit csinált veled az az állat?! – Connor keze ökölbe szorult. Ha arra gondolt, hogy egy fél napot töltött a lány annak az őrültnek a fogságában… Legszívesebben apró darabokra tépte volna!

– Hogy nézett ki? – Az amazon próbált valami kapaszkodót keresni. Olyan nincs, hogy nem emlékszik semmire, végül csalódottan rázta meg a fejét.

– Sajnos nem láttam, sötét volt. Csak annyit, hogy lerak téged, ő pedig eltűnik. – Connor arca megrándult, mintha egy fájdalmas emléket élt volna újra. Ayradnia persze nem tudhatta, hogy a férfi mennyire aggódott érte egész hajnalban, míg fel nem ébredt, különböző válogatott kínzásokat ígérve a mocsoknak.

– Eltűnik? Mármint… eltűnik? – Connor bólintott, Ayradnia pedig a fejét fogta. – A francba… a jó büdös francba! – A lány legszívesebben a földhöz verte volna magát tehetetlen dühében, amikor leesett neki a történet.

– Mi a baj? – A férfi szemmel láthatóan nem értette, miért akadt ki a lány. Oké, persze, elég félelmetes volt, ahogy a fickó köddé válik egy pillanat alatt, de úgy tűnt, a lánynak ez többet jelent, mint neki.

– Ez egy mágus volt! Elkapott egy rohadt mágus, én meg nem emlékszem semmire! – Ayradnián páni félelem lett úrrá, ahogy arra gondolt, mit művelhetett vele az a nyomorult féreg! És ha elmondott neki valamit? Biztos, hogy így volt, különben miért hagyta életben? Bár... ha ésszerűen gondolkodik, mindenképp megöli. Akkor mégis miért ül itt rongyokban a vérfarkas ágyán? Az amazon bízott benne, hogy rövid időn belül megfejti a találós kérdést, amit a mágus adott fel neki.

Rori odatáncolt Titania elé. A rögtönzött bulin, amit a Sámán érkezése alkalmából csaptak, nem volt mindenki felhőtlenül boldog. T még mindig igyekezett szabadulni, de Rori jóváhagyása nélkül nem mehetett.

A Sámán rávigyorgott, majd az amazon legnagyobb meglepetésére két puszival üdvözölte miközben félrelökdöste Heat-et. A vámpír még mindig Titania körül ólálkodott, hátha valami trükkhöz folyamodik, néhány szót morgott az orra alatt, majd eltűnt a konyhában. Luminita vággyal a szemében utána pillantott, Xandra pedig oldalba bökte a könyökével. Az amazon mérgesen rápillantott, de a szőke lány csak vigyorgott.

– Helló, hugi! Hogy vagy? Merre indultál? – Rori széles vigyorral pislantott a lány hátán lévő kardra.

– Szerintem tudod. Sámán, engedj el! – T próbálta megfékezni a hangját, de így is kicsendült belőle a düh és az elszántság.

– Ó, most ne beszéljünk ilyen komoly dolgokról. Inkább mesélj, melyik volt az a szívdöglesztő vámpír, aki megcsapolt? – A Sámán sokat sejtetően felhúzta a szemöldökét, és végigpásztázta a terepet.

– Ez nem egészen úgy történt, ahogy… - Titania épp készült megmagyarázni a dolgokat, de a Sámán leintette.

– Nem kell a duma! – Rori karon fogta a lányt, és a tömeg szélére kormányozta. – Szóval? Melyik láncolt magához végérvényesen?

Titania lehajtotta a fejét, és a lépcső felé intett. Felesleges volt felnéznie, tudta, merre van Morrow. Rori elismerően füttyentett egyet.

– Azt a mindenségit! Ha tudom, hogy itt ilyen pasik mászkálnak… Persze, egyik sem egy Elvis… Bár, ha rakunk rá egy parókát… - T elképzelte a vámpírt egy Elvis-parókában, pajesszal. 

– Inkább hagyjuk meg így, oké? – nevetett fel az amazon.

– Hát nem bánom. Ha neked tetszik így is… - A Sámán lemondóan sóhajtott, majd amikor Morrow feléjük nézett, hevesen integetni kezdett neki. A vámpír teljesen zavarba jött, majd a lépcső felé vette az irányt, és felment az emeletre.

– Elijesztettem? – nézett Rori Titania-ra. A lány még mindig vigyorgott, és bólintott, ahogy a távozó vámpírra nézett.

– Igen, szerintem el. – A Sámán megvonta a vállát, és szomorúan lebiggyesztette az ajkát.

– Na, nem baj. Keresek más áldozatot. – Ismét vidáman vágott bele a tömegbe, Titania pedig összeszorított szájjal nézett az ajtó felé. Lehet, hogy mégis el kell halasztania az utazást. Legalábbis egy kis időre. 

– Semmire? Egy apró részletre sem? – Connor megpróbált segíteni, kérdezgette a lányt, de Ayradnia egyre mérgesebb lett, hogy átmosták az agyát.

– Szerinted mit magyaráztam eddig? – dühösen járkált a szobában, erőltette az agyát valami kis halvány emlékért, azonban nem járt sikerrel. A szemét kitörölte magát teljesen a lány emlékezetéből. De miért?

– Jól van, csak kérdeztem. – Connor védekezően felemelte a kezét, majd az ágy szélére ült, és nézte a lányt, ahogy fel-alá sétál a szakadt ruhákban. Hirtelen felállt, és a szekrényéhez lépett. Kivett egy inget és egy boxert, majd odanyújtotta a lánynak. Nem sok, de mégsem hagyhatta, hogy szakadt göncökben vendégeskedjen nála.

– Tessék. Ideiglenesen jók lesznek. – Ayradnia lenézett a ruhákra, majd a férfire.

– Miért? – kérdezte a lány csodálkozva.

– Mit miért? – Connor nem tudta mire vélni a kérdést. Végül is, ő a házigazda, nem? Igaz, nem a szokványos meghívás miatt van itt a lány, de a vendégség az vendégség.

– Miért adod oda őket? Én csak egy paraszt vagyok, nem? – A lány fintorogva mondta ki a szót, Connor pedig legszívesebben felpofozta volna magát, amiért idiótán viselkedett.

– Nézd, sajnálom. Nem kezdhetnénk elölről? Én Connor McSween vagyok. Téged hogy hívnak?

Ayradnia nagyot sóhajtott. Egy darabig úgyis itt kell maradnia, akkor legalább megpróbálja kellemesebbé tenni az ittlétet. Bement a ruhákkal a fürdőbe, de mielőtt becsukta az ajtót, válaszolt a férfinek.

– Ayradnia. – Connor áhítattal ismételte meg a nevet.

– Ayradnia? Ez… gyönyörű. – mondta halkan a már csukott ajtónak.