Több, mint vér - 23. fejezet

Connor kábán nyitotta ki a szemét. Szédült, fájt a feje, és alig bírt megmozdulni. Meg akarta dörzsölni az arcát, de a keze nem engedelmeskedett a parancsnak, helyébe lánccsörgést hallott. Meglepetten vette észre, hogy egy falhoz van bilincselve. Mellette Randolph ébredezett. A Hold fénye beszűrődött a plafonon lévő repedéseken, Connor pedig megbabonázva nézte. Telihold második éjszakája volt, az égitest vonzása még mindig nagy hatást gyakorolt rá. Amikor a polgármester köhögni kezdett, elszakadt a fényektől.

– Minden rendben? Hogy érzi magát? – A férfi megpróbált közelebb araszolni hozzá, nem sok sikerrel. Bátorítóan mosolygott rá, hátha megnyugtatja, Randolph azonban idegesen kapkodta ide-oda a tekintetét.

– Vacakul. Hol vagyunk? Mi ez a hely? És… hé, kisasszony, jól van? – Connor döbbenten nézett a sarokba. Ayradnia állt egy szék mellett, egyik kezén vékony bőrszíj volt a székhez kötve.

– Kicsim, semmi bajod? Gyere, oldozz el minket! – A lány azonban meredten bámult előre. Mintha meg sem hallaná. Connor nem értette, hogy miért nem mozdul, hiszen szinte meg sincs kötözve.

– Az is csak azért, nehogy elkóboroljon. Baromi nehéz lenne megtalálni. – Egy magas, fekete hajú férfi vállal az egyik falnak támaszkodott. Az amazont nézte, de tekintete mégis olyan… merengő volt. Mintha nem is ebben az időben járna, hanem nagyon-nagyon messze. Connor megcsörgette a láncait, hogy magára vonja a figyelmét.

– Hé! Seggfej! Mit akarsz?

– Szerintem már kitaláltad – fordult felé lassan a férfi. – A nevem Sadrak. Te pedig a farkas vagy. Ő – bökött a polgármesterre. – a tanú. A lány az áruló. Ha összerakod, megkapsz engem.

– Hogyan? – A férfi beszéltetni akarta, addig is legalább szem előtt volt.

– Meglepi. – Sadrak egy érzelemmentes mosolyt küldött felé, Connor pedig ösztönösen hátrébb húzódott. Újra a holdfény felé kalandozott, a lelke mélyén a farkas üvöltve követelte magának a helyet. Amikor erővel elfordult a Holdtól, Sadrak leguggolt elé.

– Nem bírod már sokáig, ugye? Nem bírsz ellenállni a vonzásának? – Connor majdnem szemen köpte. Helyette Ayradniára nézett.

– Mit csináltál vele? – Az amazon továbbra is a sarokban állt, üveges tekintetet a semmibe meredt.

– Elküldtem szabadságra az elméjét. De amilyen erős, mindig visszatalál. Ezért kellett kikötni. – A férfi hangja nem árulkodott semmilyen érzelemről, ami jobban idegesítette Connort, mint hogy meg volt kötözve.

– Connor… miről beszél… ki ez a fickó? Ismered? – Randolph idegesen fészkelődött, rettegve nézett a mágusra.  

– Nem. Semmi közöm hozzá – rázta meg a fejét a farkas.

– Miért van az az érzésem, hogy bántani akar? – Sadrak felnevetett, Connor pedig a polgármesterre nézett. Muszáj megnyugtatnia, mert ha bepánikol, a mágus talán előbb öli meg, mint tervezné.

– Akar. De Isten a tanúm rá, hogy nem fog. Senkit. – Tekintetét mélyen a máguséba fúrta, aki abbahagyta a nevetést, és kiviharzott a szobából.

Ayradnia egyedül volt a sötétben. Felesleges volt kinyitnia a szemét, az orráig sem látott. Nem tudta, mi történt, hogy hol lehet. A legutolsó emléke, hogy Connorral beszélget a szobában. Aztán itt ébredt, a vaksötétben. Ostoba próbálkozásnak tűnhet, de mégis…

– Hahó! Van itt valaki? – A szavai visszhangoztak körülötte. Újra kinyitotta a szemét, és nagyokat pislogott. Mintha lenne ott valami… Közelebb araszolt, és tényleg! Egy apró fénysugár! Kétségbeesetten igyekezett elérni a parányi reménysugarat, de hiába. Úgy érezte, egy centit sem haladt. Csalódottan rogyott össze, majd egy mély hang ölelte körbe.

– Ne is próbálkozz! Elvesztél!

A mágus hangja!

Abban a pillanatban visszatért minden emléke. A kínzás alatt átélt percek fájdalmasan villantak fel gyors egymásutánban. A gyötrelmes órák után azok következtek, amikor a mágus vette át az irányítást felette. Az agya, mint valami borzalmas filmet, elkezdte vetíteni a férfi szertartását, aminek ő volt a főszereplője. Ayradnia félájultan hallgatta a rítus szövegét, aminek nagy nehezen kihámozta a lényegét. A mágus belemászott a fejébe, és ki-be tudja magát kapcsolni. Végig figyelte a lányt, hogy aztán a kritikus pillanatokban közbelépjen, vagy meggyorsítsa az eseményeket. De miért?

– A farkas miatt. – A hang válaszolt a kérdésére, mire az amazon felkiáltott. Connor!

– Mit csináltál vele? Hol van most? – ordított bele a sötétbe. A mágus nevetése nehéz lepelként nehezedett rá.

– Még él… egyelőre. De már nincs sok hátra. Minden összetevő készen vár Rá… - Az utolsó szót szinte lehelte. Az amazon ösztönösen megborzongott. Sejtette, hogy ez nem jelent jót senki számára.

– És én hol vagyok? Mi ez a hely?

– A saját elméd, aranyom. Hát nem ügyes trükk? Elzártalak, most csak egy üres váz vagy.

– Nem muszáj ezt csinálnod! – bukott ki hirtelen Ayradniából. A férfi nem válaszolt, de a lány érezte, hogy még ott van vele. – Nézd, még nem vagy beavatva. Csak… hagyd abba. Elengedlek, ígérem.

– Miből gondolod, hogy meg akarok állni? – A mágus lehalkította a hangját, szinte a lány fülébe suttogott.

– Sadrak… ugye, ez a neved? Én… csak érzem. Nem tudom megmondani… - A férfi felcsattant.

– Elég! A szertartást ma éjjel fogom megcsinálni, amint a Mester megérkezik. Addig búcsúzz el a kis kedvencedtől! – Az amazon tudta, hogy a férfi magára hagyta, és dühösen a földre csapott. Akkor is megmenti Connort, ha a saját elméjén is kell átgázolnia!

Ayradnia émelygett, amikor kinyitotta a szemét. Még mindig sötét volt, de ahogy a szeme hozzászokott, kirajzolódtak előtte a tárgyak. Ismét abban a szobában volt, ahova legelőször zárta a férfi. De most nem volt egyedül. A vele szemközti falhoz Connor és még egy férfi volt láncolva.

– Istenem, minden rendben? Magadhoz tértél, ugye? – A lány bólintott, Connor pedig megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.

– Mit tett veletek? – Az amazon nehezen beszélt, a szája alig akart engedelmeskedni.

– Eddig még semmit. De az az üst elég rosszul néz ki… Hogy a szerszámokat meg se említsem… - Connor a kis asztalka felé bökött, amit az amazon már jól ismert.

– Ez ki? – nézett a polgármesterre, aki valószínűleg sokkot kapott.

– Randolph Sheridan. A polgármester.

– Üdv! – biccentett neki Ayradnia, a férfi pedig felé kapta a fejét, és halványan elmosolyodott. Ez is valami. – Nézze, ki fogunk jutni. Megígérem.

– Ki ez? Valami szektás? – Connor bólintott, hogy legalább valami értelmes magyarázatot tud adni, de Ayradnia megrázta a fejét.

– Nem. Ez annál komolyabb… - Azonban nem tudta befejezni, a férfi félbeszakította.

– Nézd, szerintem nem kéne… - Az apja egyetlen világos és érthető parancsa szerint sosem szabad felfedni magát az emberek előtt. Még vészhelyzet esetén sem. Volt ideje megtanulni, annyiszor üvöltötte neki Conall.

– Szerintem meg igen. Miért, mi a terved, mit fogsz mondani, amikor átváltozol? Felkelt a Hold, Connor. Érzed, ugye? És nem fogsz tudni ellene tenni, ha a vadállat ki akar törni. Lehet, hogy ő lesz az egyetlen esélyünk. Ha átváltozol, nem állít meg a bilincs – megcsörgette a láncokat, nyomatékot adva a szavainak.

– Átváltozol? Vadállat? Valaki megmagyarázná?! – A polgármester mérgesen dobbantott a lábával, Connor szeme pedig, mintegy végszóra mélyvörösre váltott. A férfi felé fordult, majd kimondta azt a négy szót, amit remélt, hogy sosem kell kiejtenie a száján.

– Én vagyok a farkas. – Randolph egy pillanatra elmosolyodott, de amikor látta, hogy Connor nem viccel, és a lány sem kezdett el nevetni, egészen elképesztő dolgot művelt. Elájult.