Több, mint vér - 17. fejezet

– Mester… azt hiszem, baj van. – A tanítvány aggódva mászkált a tűz körül.

– Milyen baj?! – emelte fel a hangját a mestere. Talán mégsem lett volna szabad, hogy a fiú egyedül intézze az ügyet.

– A lány… az amazon. Emlékszik! – bökte ki kisvártatva a férfi.

– Mégis hogy lehetséges ez? Elszúrtad az igézetet! – csattant fel a Mester. Tudta, hogy nem bízhat benne. Hiába ígéretes a tanítvány, ha összeroppan a súly alatt.

– Nem! De az elméje nagyon erős. Elraktározta magában… - magyarázkodott a mágus.

– Mit? Mire emlékszik a korcs? – A Mester bízott benne, hogy egy tapasztaltabb mágus ki tudja javítani a baklövést.

– A nevemre. Emlékszik… a nevemre. – A férfi idegesen tördelte a kezét, a tűz az üst alatt önálló életre kelt, és tomboló táncot járt. Annyira akarta, hogy jól sikerüljön végrehajtani a feladatát. Erre az a kis szuka erősebb, mint gondolta. Nem kellett volna életben hagynia. Megtalálta volna a farkast egyedül is. Gondolataiból a Mester vádló hangja ébresztette fel.

– Haszontalan! Nem vagy méltó a beavatásra! – A tűz fellángolt, a Mester haragja átsugárzott téren és időn.

– De igen! Bebizonyítom! Megölöm a lányt most! – vágott vissza határozottan a férfi.

– Nem lehet! Szükséged van rá! A „mást” megtaláltad? – A Mester remélte, hogy mostanra legalább ezt sikerült kideríteni. Ha ennyi idő alatt sem találja meg a farkast, nem méltó, hogy megkapja a jelet és a nagyobb hatalmat.

– Igen, úgy hiszem – bólintott határozottan a tanítvány.

– Ki az?

– A férfi, aki megtalálta. – A szőke, magas fickó, aki magával vitte a lányt a kastélyba. És aki úgy tűnt, bele is szeretett. Undorító.

– Biztos vagy benne? – A mágus tudta, hogy többször nem hibázhat.

– Igen, Mester – mélyen meghajolt.

– Akkor aktiváld az igézetet! – utasította a mestere.

– De Mester… - vonakodott a férfi. Talán még túl korai lenne. Egy nap megfigyelés csak előresegítené az ügyét. Nem akarta elkapkodni.

– Kétségeid vannak?! – Egy újabb ballépés, és a tanítvány örökre kizárja magát a mágusok köréből.

– Nincsenek, Mester!  - A férfi igyekezett határozottnak látszani, belül azonban komoly kétségei voltak.

– Akkor cselekedj! – adta ki a parancsot a Mester, a mágus pedig bólintott.

– Igen, Mester. – A hang eltűnt, a férfi pedig egyedül maradt a megannyi, kínzó gondolataival.

Ayradnia hatalmas üdvrivalgás közepette lépett be Connor után a kocsmába. Minden egyes bent lévő hangos kiáltással köszöntötte a férfit, aki mosolyogva köszöntötte őket egyesével. A lány leült a pulthoz, és kért a csapostól egy pohár sört, közben Connort figyelte. Most egyáltalán nem az a durva, figyelmetlen, bunkó alak volt, mint akivel először találkozott. Ennek a férfinek mindenkihez volt egy jó szava, megölelgette, megpuszilta az embereket. Egyáltalán nem hasonlított arra a kegyetlen férfira, akit az apjaként írt le. Amikor körbeért, a lányhoz sétált. Ayradnia felnevetett.

– Csak nem te vagy a helyi látványosság?  - mutatott körbe az éljenző tömegen.

– Itt mindenki ismer mindenkit. Engem meg pláne – vigyorgott a férfi, miközben magára mutatott.

– Miért, ki vagy te? – kérdezte kacérkodva az amazon.

– Maradjunk annyiban, hogy része az örökségemnek. – Connor elkomorult, Ayradnia pedig megvonta a vállát. Ha a férfi nem akar beszélni, ő aztán nem erőlteti. Úgysem marad sokáig… Csak az a baj, hogy ezt hajlamos volt elfelejteni.

– Akkor hol kezdjük? – zökkentette ki Connor az elmélkedéséből. Ayradnia végignézett a tömegen, majd szakértő hangon közölte.

– A csapossal! – Connor bólintott, és a pult felé fordult.

– Hé, Fergus! – A férfi rámosolygott.

– Mit tehetek értetek? – vállára terítette a konyharuhát, és közelebb lépett hozzájuk.

– Nem láttál errefelé egy idegent kószálni?

Fergus felvett egy poharat és szakavatott mozdulattal állt neki törölgetni, miközben Ayradniára bökött.

– Rajta kívül?

Connor bólintott.

– Igen, rajta kívül – Mosolygott, miközben Fergusra kacsintott.

– Hát… volt erre egy fickó. Nem túl beszédes. Egyszer betévedt, beült a sarokba, és csak bámult. – vonta meg a vállát a csapos. Neki nem volt feltűnő, nem tulajdonított nagy jelentőséget az érkezésének.

– Mit bámult? – Ayradnia kíváncsian közelebb hajolt hozzá.

– Az embereket. Csak… nézte őket. Órákon át. Én mondom, fura egy alak volt.

– Hogy nézett ki? – Fergus halkan válaszolt.

– Teljesen átlagos, de a szeme… Még életemben nem láttam ilyen szemeket. – Ámult el a férfi, ahogy újra eszébe jutott a különös fickó.

– Milyen színű volt? – Az amazon is lehalkította magát.

– Nem a színe. Hanem ami benne tükröződött. Halál. Csak a halál… - Connor és Ayradnia egyszerre rezzent össze, pedig egyikük sem ijedős típus. Mégis, volt valami a csapos hangjában, ami megrémítette őket.

Az amazon hátrébb húzódott. Jeges kézként kúszott fel a gerincén a felismerés. Végre, megtalálta!

– Ez ő lesz. Merre felé ment? – Fordult ismét Fergushoz.

– Fel. A hegyek közé. Elég sok barlang van arra. – Mutatott ki az ablakon.

– Csodás. Sosem fogjuk megtalálni. – Mondta lemondóan az amazon.

– De igen! – Connor félrehúzta a lányt. – Én meg tudom találni. A farkas meg fogja érezni, hogy hol rejtőzik. – Ayradnia visszafordult a söréhez, és nagyot kortyolt belőle.

– Nem, te nem kockáztathatod az átváltozást. Az egész falu rád vadászik. – Az amazon körbenézett a kocsmában, és nem talált egy olyan embert sem, aki ne a farkasról beszélt volna.

– De muszáj. Bántott téged… - Irracionális oknak hangzott, mégis képtelen volt megállni, hogy kimondja.

– Az nem szááá… - Ayardnia megmerevedett, a pohár pedig kiesett a kezéből, és apró darabokra tört a kemény padlón. A lány üveges szemmel nézett a férfire. Tekintetében nem tükröződött semmiféle érzelem.

– Jó. Keresd meg. Keresd meg nekem. – Hangja monoton volt, teljesen érzelemmentes.

– O…oké. Minden rendben? – Nézett rá csodálkozva Connor. Az imént még le akarta beszélni, fél másodperccel később pedig ő uszítja a varázslóra? 

– Persze. Keresd meg nekem a mágust. – Ismételte meg gépiesen Ayradnia.

– Jó. Este indulok. – Egyezett bele végül a farkas, bár volt némi fenntartása a lánnyal kapcsolatban. Igaz, nem ismeri, de feltűnt volna neki, ha korábban is így viselkedik.

– Nem! – Ayradnia élesen rákiáltott, a férfi pedig ösztönösen hátrébb lépett. Nem értette a saját reakcióját, a benne szunnyadó vadállat is dühösen morogni kezdett. Aztán ismét váltott, újra a monoton hang mondta helyette a szavakat.

– Indulj még most! Bántott!

– Értsd meg, most nem lehet… - Tiltakozott a férfi, mire Ayradnia megingott, és összeesett. Connor elkapta, de a lány elájult.