Több, mint vér - 18. fejezet

Nicky és Dylan épp egy szemetes konténer mögött gubbasztott. Előttük két mágus beszélgetett zavartalanul, nem látták meg őket. A szőke vámpír biccentett az amazonnak, aki csendben előhúzta a kardját, és némán intett, hogy ő készen áll. Dylan elvigyorodott, és az ujjain számolni kezdett.

Egy… kettő… három!

A két harcos egyszerre ugrott fel, és őrült sebességgel rontott a két férfire. N meglengette a feje felett a kardját, és lesújtott az előtte álló mágusra. Amaz az utolsó pillanatban maga elé tudta húzni a pajzsát, és rögtön ellentámadásba lendült. Egy energiagömböt küldött a lányra, aki ügyes mozdulattal elugrott előle, és ismét támadt.

Közben Dylan egyre közelebb verekedte magát a saját mágusához, aki szüntelenül záporozta rá a különböző energianyalábokat. A vámpírnak sikerült mindegyiket kivédenie, vagy kitérni az útjából, majd amikor elég közel jutott hozzá, előrántotta a hatalmas kardot, és lesújtott. A mágus feje különvált a testétől, és egyszerre gyulladtak fel, majd kékes lánggal váltak porrá.

Nicky elrugaszkodott a földtől, és a levegőből hatalmasat vágott a mágusra, aki megtántorodott, és a földre zuhant. Az amazon villámgyorsan egy tőrt állított a lábába, hogy még véletlenül se keljen fel, majd lassan a fejéhez sétált, és minden szánalom vagy kegyelem nélkül lendítette meg a kardját. Meg sem várta, amíg a mágus hamuvá lesz, már Dylan-hez fordult és feltartotta a kezét.

– Szép volt, társam! – A vámpír azonban nem csatlakozott hozzá, így hozzátette. – Mi van?

– Rengeteg harag van benned – mondta komor arccal Dylan.

– Ha tőled is elvettek volna valamit, benned is ekkora lenne – vetette oda félvállról az amazon.

– Lehet. De ha nem kezdesz vele valamit, el fog emészteni, – Dylan nem akart okoskodni, de nem hagyhatta szó nélkül a lány önpusztítását. Még akkor sem, ha alig ismerte.

– Kezdtem. Nem láttad? – intett arra, ahol az előbb még a halott mágus feküdt. Mostanra csak egy kupac por maradt utána.

– De, láttam. Azért mondtam. Nem lesz ez így jó – csóválta meg a fejét a férfi.

– Hé, eddig nagyon jól bevált. Szállj le rólam! – N továbbindult, Dylan pedig feltartott kézzel követte.

– Oké, csak egy jó tanács volt.

– Én is adok egyet. – Az amazon visszafordult, és komoly arccal nézett a vámpírra. – Tartsd meg a tanácsaidat.

Víz… hideg víz… Ayradnia kinyitotta a szemét, és újabb adag folyadék zúdult az arcába. Maga elé rakta a kezét, és valaki a füle mellett kiabálni kezdett.

– Connor! Gyere, felébredt!

A lány fókuszált, és Fergus arca rajzolódott ki a szeme előtt. A csapos kezében egy üres pohár volt, és mellette a földön is sorakozott még pár darab. Ayradnia azon kezdett gondolkodni, hogy a férfi vajon vízbe akarta fojtani, vagy csak simán szomjas volt. Vagy lehet, hogy időközben hableánnyá változott? Még az is lehet, tekintve, hogy a legutolsó emléke, hogy Connorral beszélget, most meg csurom víz.

Connor a lány mellé térdelt, és két keze közé fogta az arcát.

– Minden rendben? Úgy aggódtam… - barna szeme kétségbeesetten pislogott rá.

– Sellő vagyok? – szakította félbe a lány.

– T…tessék? – Connor értetlenül nézett rá, Fergus pedig felsóhajtott.

– Szerencsétlen pára… megbuggyant… - Többen felnevettek, mire a lány akadozó nyelvvel igyekezett kijavítani magát.

– A víz miatt… Vizes vagyok. – Három poharat számolt össze idő közben, plusz még egy, ami Fergus kezében volt.

– Igen. Elájultál. Csak… fel akartunk kelteni – vonta meg a vállát Connor.

– Elájultam? – ismételte meg a lány. Annyira nem jellemző rá.

– Nem emlékszel? – Az amazon megrázta a fejét.

– Nem. A legutolsó emlékem, hogy épp veled vitatkozom, hogy nem… - elharapta a mondat végét, amikor észrevette, hogy az egész kocsma körülöttük áll.

– Hm… érdekes… Akkor ejtetted el a poharat. – Ayradnia Fergus-ra pillantott.

– Bocsi. – Elrabolja egy mágus, amnéziás lesz és tör-zúz a kocsmában. Ennél mélyebbre már nem is süllyedhet.

– Semmi gond. Connor barátainak ilyesmit nem számolok fel.

Connor felsegítette a lányt a földről, és az egyik asztalhoz vezette. Ayradnia semmit sem csinált volna szívesebben, mint mélyen aludni. Leküzdhetetlen vágy fogta el, hogy az asztalra hajtsa a fejét, és lehunyja a szemét. Olyan fáradt volt… Amint elsötétült minden előtte, újra a kínzókamrájában volt. Hallotta a férfi nevetését, érezte a fájdalmat, ami átjárta a testét. Rápillantott a mágusra, de az arcát nem látta tisztán. Mintha egy függöny lenne a szeme előtt. Azt azonban tisztán látta, hogy a nyaka érintetlen. Nincs rajta a jel!

Felpattant az asztaltól, Connor pedig épp a számlát rendezte, de odarohant a lányhoz.

– Meg van! Meg van a mocsok! Még csak egy kis kezdő! Nincs beavatva a rohadék! – Teljesen biztos volt benne, hogy egy zöldfülű vette üldözőbe. Ami viszont újabb fekete pont volt az amazonnak. Elrabolta egy beavatatlan mágus? Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. 

– Miről beszélsz? – Connor kivezette Ayradniát az utcára.

– A mágusról. Megint láttam. És még nincs rajta Ádám fiainak a jele. A szertartás miatt van itt – magyarázta a farkasnak, aki láthatólag semmit sem értett belőle.

– Milyen szertartás? – Connor nagyokat pislogott, miközben a lány szinte ujjongott örömében.

– Hát a beavatási. Aminek a keretében meg kell ölnie egy halhatatlan lényt. De a pontos eljárást nem ismerjük. Mivel ugye még senki nem élte túl.

– Akkor… és már ne is haragudj… De miért nem ölt meg téged? – Az amazon elkomorult.

– Nem tudom… De nagyon rossz előérzetem van. Most mesélj, mi történt azután, hogy elejtettem a korsót.

Connor szóról szóra elmondott mindent, a lány pedig fel tudott volna robbanni. Újabb emlék, amit elvettek tőle. Szinte biztos volt benne, hogy ez is Sadrak műve. Nem tudta, hogyan csinálta, vagy mit csinált, de az biztos, hogy neki köze volt hozzá. Visszasétáltak a férfi kastélyába, az éjszaka pedig lassan beköszöntött. A lány felpillantott az égre. Mindjárt telihold…

Mivel hajnalodott, minden járőrpáros visszatért a Kastélyba. Rori az ajtóban állt, és mindenkit puszival fogadott. A vámpírokat szorosan megölelte, némelyiknek a fenekébe is belecsípett. Amikor T és Chloud lépett be az ajtón, Morrow megelőzte a Sámánt, és magához ölelte a lányt. Rori kemény pillantást vetett rájuk, majd megrántotta a vállát, és hirtelen szájon csókolta C-t. A vámpír meglepetten állt előtte, de a Sámán nem foglalkozott vele tovább. Lehámozta Morrow-t az amazonról, és megölelte a lányt.

– Szia, elveszett bárányka! Hát nem tudsz nyugton maradni? – dorgálta meg kedves hangon.

– Látod, Rori. Ez a sorsom. – A Sámán mindent tudóan rápillantott.

– Akarsz fogadni?  - vigyorgott, de az amazon feltartotta a kezét.

– Inkább nem. – T mosolygott, de tudta, hogy a Sámán nem a levegőbe beszél. Ha ő azt mondja, hogy esni fog, akkor jobb, ha viszel esernyőt. Akár a Szaharába is. Titaniáék mögött érkezett meg Yara és Drew. C a lányhoz lépett, szinte félrelökve Rorit. A Sámán mérgesen fújt egyet.

– Jó lesz, ha ezt befejezitek! – Hogy szavainak nyomatékot adjon, rácsapott a vámpír fenekére, és rákacsintott.

– Beszélnünk kell – fordult vissza Chloud az amazonhoz. Yara ellépett mellette.

– Ne fáraszd magad! Semmi olyat nem mondhatsz, ami érdekelne – unottan nézett rá, majd az emelet felé indult.

– Miért vagy ennyire dühös rám? Még mindig amiatt az éjszaka miatt? Ennyire nem volt jó? Vagy túl jó volt? – elkapta a lány karját, mire az amazon felcsattant.

– El ne bízd magad. Jó volt, de semmivel sem több egy átlagos menetnél. Bezzeg… - Yara elharapta a mondat végét. Ennyire mégsem akarta feldühíteni a vámpírt.

– Tessék? – C megszorította a lány karját, és magához rántotta. – Kivel voltál?

– Eressz el, vámpír! – C azonban nemhogy elengedte volna, erősen megrázta a karját.

– Felelj! – Yarában elszakadt valami. Előkapta a kardjárt, és megvágta a férfi kezét, így az elengedte. A lány tovább támadt, Chloud pedig hátrálni kényszerült. A többiek nem avatkoztak közbe, némán nézték a harcot.

A vámpír a falhoz szorult, Yara pedig a nyakához illesztette a pengét. C megadóan felemelte a kezét, a lány viszont egy apró vágást ejtett rajta. A vér vékony csíkban futott végig a fémen.

– Ha még egyszer hozzám érsz… megöllek. Világos? – C bólintott, Yara azonban újra rákiáltott.

– Nem hallom. Világos?! – Szemében olyan őrült düh kavargott, aminek jobb, ha nem állsz az útjába.

–Igen, világos. – Chloud nagyot nyelt és bólintott, majd némán nézte a kiserkenő vérét a lány kardján.

– Jó. Kurva jó. - Az amazon elrakta a kardját, és senkire sem nézve felrohant a szobájába. Rori tapsolni kezdett, a többiek pedig értetlenül néztek rá.

– Mi van? Szép befejezés volt.

A Sámán megvonta a vállát, és az ebédlő felé vette az irányt.