Ayradnia
kinyitotta a szekrényt, és döbbenten látta meg az új ruhákat, amiket Connor
hozatott neki. Mind sötét színben pompázott, egyik sem volt feltűnő, vagy kihívó. Pont,
ahogy a lány szereti.
Kikapott egy barna pólót, és egy sötét farmert,
felkötötte a haját, és kilépett a folyosóra. A férfi a falnak támaszkodva várt rá. Amikor meglátta,
ellökte magát, és hozzá sietett.
– Mehetünk,
Sherlock? – kérdezte Ayradnia nevetve.
– Igen,
Watson! – Connor kinyújtotta a lány felé a kezét, ő pedig
belecsúsztatta a sajátját a
hatalmas tenyérbe. Lesétáltak a lépcsőn, amikor elhaladtak Darell
mellett, az inas mosolyogva biccentett nekik. Connor visszagondolt a démonnal
való beszélgetésére.
Darell a
konyhában tartott eligazítást a személyzetnek, amikor Connor félbeszakította.
– Beszélnünk
kell! – mondta, majd karon ragadta a démont, és a dolgozó szobába vezette.
Szinte belelökte az egyik fotelbe, ő pedig felült az asztal tetejére.
– Te
mindent tudsz a farkasokról, ugye? – Connor izgatott volt, de egyben félt is,
mit fog szólni a démon, ha megtudja a kis kalandját az amazonnal.
– Hát… elég
sokat, én így mondanám – válaszolt Darell vonakodva. Nem értette a férfi
kérdését.
– Az
mindegy. Szóval… mit jelent, ha átváltozom? – Connor azt sem tudta, hogy vágjon
bele. Egyből a közepébe mégsem lehet.
Inkább megpróbálja körülírni.
– Nem
egészen értem, uram… - Darell oldalra billentette a fejét, úgy nézte a férfit,
aki idegességében összeborzolta szőke haját. Szeretne neki segíteni, de
leginkább arra gondolt, Connor kezdi
elveszíteni a józan eszét.
– Amikor
nem én változok át… hanem a farkas akar kitörni. Érted? Ó, kérlek, mondd, hogy
érted! – A férfi felpattant, igyekezett lenyugtatni magát, de sürgető érzés kerítette hatalmába, minél előbb meg kell tudnia, mi történt vele.
– Azt
hiszem… Akarata ellenére változott át? – puhatolózott a démon.
– Pontosan!
Vagyis nem teljesen változtam át, de nem sok hiányzott. – Amikor visszagondolt
arra, hogy nézett ki, a hideg is kirázta. Majdnem átváltozott a lány előtt. Vagyis… a lány hatására.
– És… khm…
megkérdezhetem, hogy történt? – Connor újra beletúrt a hajába, az idegessége
már-már kézzel fogható volt. Lehuppant ismét az asztalra, némi habozás után
bökte csak ki.
– Ayradniával
voltam. Mi épp… szóval megcsókoltam. – Darell meghökkent, Connor pedig
felugrott.
– Ugye ez
nem azt jelenti, amire gondolok?!
Már a démon
is felállt, és járkálni kezdett a szobában.
– Attól
tartok, mégis – bólintott Darell.
– Ezek
szerint… - Ó, te jó ég! Connor el sem hitte, hogy teljesült a legnagyobb vágya,
és egyben a legnagyobb félelme is.
– Ő az – fejezte be a mondatát az inas.
– Ő az… - Connor halkan suttogta maga elé a szavakat. Már
csak egy dolog van hátra. Be kell avatnia a lányt a titkába. Aminek nem fog
örülni. Nagyon nem.
A férfi
újra a jelenben volt, és kinyitotta az ajtót Ayradniának. A lány mosolyogva
lépett ki a szürkületbe, Connor pedig nagy levegőt véve lépett utána.
Yara
szótlanul lépkedett Drew mellett, belül azonban szinte ujjongott. Büszke volt
magára, amiért teljesen ki tudta zárni Chloud-ot a tudatából. Már előre várta a következő alkalmat,
amikor semmibe veheti. Befordultak a sarkon, és a lány mérgesen fújt egyet.
Azért nem ilyen hamar várta…
C jött
velük szembe futva, majd amikor meglátta a párost, megállt, majd sétálni
kezdett. Arcán aggodalommal vegyes düh játszott, Yarából pedig kibukott a
kérdés.
– Baj van?
– A vámpír felkapta a fejét, és egy pillanatra elmosolyodott, majd újra komor
lett.
– Nem
tudom. Lehet. Titania eltűnt – Chloud megvonta a vállát.
Igazából nem érdekelte, jelenleg annak örült, hogy összefutott Yaraval.
– Megint? –
Drew színpadiasan széttárta a kezét, Yara pedig oldalba bökte. Nem hagyhatta,
hogy akárki is így beszéljen egy amazonról.
– Mit
csináltál vele? – újra Chloud-hoz fordult. A férfi felhúzta a szemöldökét.
– Miből gondolod,
hogy… - Még a feltételezés is sértő. Sosem bántott volna egy nőt. Valahogy
nem tartotta tisztességesnek. Bár, ha valamelyik amazon rátámadna… Gondolatban
megrázta a fejét. Nem, akkor sem. Yara nem örülne neki.
– Máskülönben
miért aggódnál?
A vámpír
lehajtotta a fejét, úgy válaszolt. Remélte, hogy a lány elhiszi, hogy tényleg őszinte.
– Azt
hiszem… kicsit elvesztettem a fejem. De tud vigyázni magára, nem? – Oké, talán
az utolsó kérdést mégsem kellett volna hangosan is kimondania. Meg is lett az
eredménye. Yara, ha lehet, még jobban utálta.
– De, tud.
Attól még egy seggfej vagy. – Yara ellépett a férfi mellett, Drew pedig
megvonta a vállát, és követte a lányt. C legszívesebben felordított volna.
Egyre több embert haragít magára. És ha így folytatja, jóvá sem teheti egyik
hibáját sem. Nagyon vágott az egyik ház falára, a vakolat pedig nagy darabokban
hullott le az ütés helyén. Már azon volt, hogy a fejével is ugyanezt teszi,
amikor egy hang szólalt meg a háta mögött.
– Ez biztos
fájt. – C megpördült, és Titania áll mögötte. Haja rendezetlenül állt, kardja a
kezében volt, és csöpögött róla valami. A vámpír a levegőbe szagolva
megállapította, hogy
vér. Méghozzá egy mágus vére. Amikor azonban mélyebbet
szippantott, megérzett még valamit. Megrándult az
arca, mire a lány megrázta a fejét.
– Nem
vészes. – Chloud vérző kezét a pólójába törölte, és az amazon
kardja felé bökött. – Minden rendben?
– Nem
vészes. – T megvonta a vállát, majd felszisszent. A fekete pólón alig látszott
a vörös folt. C közelebb lépett hozzá.
– Megsérültél?
Az amazon
felnevetett.
– Mi ez?
Aggodalom? Kikaptál aputól, és most javítod a hülyeségedet? – Az amazon
gúnyosan mosolygott rá.
– Nem
azért. Tényleg aggódtam. Senkinek sem biztonságos, ha egyedül van kint. –
Chloud igyekezett normális hangon beszélni. Nem akarta, hogy a lány megint eltűnjön.
– Még élek,
láthatod. – Titania magára mutatott, majd elindult az ellenkező irányba.
– Még…
T megállt,
és fenyegetően fordult a vámpír felé, miközben felemelte a kardját.
– Mit akar
ez jelenteni? – A vámpír teste megfeszült, az amazon pedig erősen
megmarkolta a fegyverét. A fájdalom a vállába nyilallt, de nem törődött vele, egyszerűen kizárta. Már épp a férfira támadt volna, amikor az
hirtelen kiegyenesedett.
– Sajnálom.
Hülye voltam. Most is, meg nemrég is. Nem akarok harcolni veled. Már csak
Morrow miatt sem… - Chloud nagyot sóhajtott. Még csak az kéne, hogy
összeverekedjen a lánnyal. Meg sem tudta számolni, hányan tépnék darabokra.
– Hogy jön ő ide? – értetlenkedett
az amazon.
– Nem sok
hiányzott neki, hogy összeroppantsa a torkomat.
Titania elmosolyodott.
Gondolta, hogy a férfi szóvá teszi Chloudnak a viselkedését, de hogy nekitámad?
Elnyomott egy borzongást, és letette a kardot.
– Bocsánatkérés
elfogadva. Mennyi az idő hajnalig? – nézett fel kíváncsian az égre, de a házak
eltakartál előle a holdat.
– Úgy két-két
és fél óra – pillantott a karórájára a vámpír.
– Akkor még
belefér egy kör. Jössz?
Chloud
biccentett, és követte az amazont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése