Több, mint vér - 13. fejezet

Ayradnia a padra ültette az ájult démont, és elindult befelé egy pohár vízért. Az ajtóban azonban összeütközött a kifelé rohanó Connorral.

– Mit csináltál vele?! – üvöltötte a férfi magán kívül, amiért legszívesebben lekevert volna neki egy hatalmasat.

– Semmit! Beszélgettünk, megkérdezte, mi vagyok, aztán elájult – ordította hasonló hangnemben vissza az amazon.

– Megmondtad neki, hogy mi vagy? – A farkas hangja pár oktávval feljebb csúszott, a lány pedig aggódni kezdett.

– Igen, miért? Mi történt vele? – kérdezte félve, Connor azonban elrohant mellette, és padhoz sietett. Megpaskolta az inas arcát, és lágy hangon szólongatni kezdte.

– Darell, minden rendben. Nincs semmi baj, ébredj! – Ayradnia közelebb lépett hozzájuk, a férfi gyengéd hangja rá is hatással volt.

– Mi a baja? – Connor felnézett rá, tekintete megszelídült. Barna szeme rabul ejtette a lányt.

– Megijedt – felelte egyszerűen.

– Tessék? Tőlem? – A lány szemöldöke a homlokáig csúszott. Egyáltalán nem akarta megijeszteni a démont.

– Igen. Darell az ijedősebb démonfajtából származik. Ezért állnak be szolgának egy erősebb fajhoz. Védelemért. Szerintem halálra rémült, amikor meghallotta, hogy amazon vagy.

– De miért? – Ayradnia a padra rogyott. Sosem bántana ártatlanokat.

– Hát, amit elmeséltél a népedről, az azért ad némi támpontot. Ha Darell csak a felét hallotta, már megértem – magyarázta a férfi.

– De mi nem vagyunk kegyetlenek – suttogta inkább csak magának Ayradnia.

– Ó, de még mennyire, hogy azok vagytok. Főleg azután, hogy szinte az egész amazonfajt kiirtották a mágusok. De nyugi! Ha a farkasokkal történt volna ugyanez, én is ilyen lennék.

– Ilyen? – Az amazon kezdett mérges lenni. – Milyen ilyen?

– Ádáz harcos. Mindenre elszánt katona. Rettenthetetlen gyilkoló gép. – Connor ránézett, Ayradnia pedig erős kényszert érzett, hogy eltűrje a férfi arcába lógó tincset. Már fel is emelte a kezét, amikor Darell ébredezni kezdett.

– Mi… mi történt? – Bágyadtan körbenézett, amikor meglátta Ayradniát, riadtan hátrahúzódott a padon.

– Istenem, ne bántson! Kérem, kegyelem! – A lány dühösen fújt egyet, de mielőtt szólhatott volna, Connor megelőzte.

– Nyugalom, Darell. Nem fog bántani. Én megvédelek!

Büszkén kihúzta magát, az inas pedig hálásan rápillantott, közben idegesen méregette az amazont.

– Ó, hogyaza… - A lány felállt, és az ősi nyelven káromkodva otthagyta őket.

T fáradtan sétált le a lépcsőn. Heat fontos gyűlést akart tartani, és mindenkinek kötelező megjelennie. Szerencsére a Rori által meghirdetett buli így elmarad, aminek a lány nagyon is örült. Semmi kedve nem volt bulizni, miközben a húga élete akár hajszálon is függhet. Persze senki nem érzi át ennek a jelentőségét. Egyedül Luminita szemében látott némi együttérzést, bár lehet, hogy csak a fény játszott vele. Az a lány alig néz rá bárkire, ha pedig érzelmekről van szó…

Útközben összefutott állandósult árnyékával. Morrow átölelte, és lágy csókot lehelt a homlokára. Titania nem akarta beismerni, hogy kezdte tényleg megkedvelni a férfit.

– Tudod, mi lesz itt? – tolta el végül magától a vámpírt. Morrow megrázta a fejét.

– Nem, de köze van hozzátok, úgy hallottam.

Xandra viharzott el mellettük, és a válla felett kiabált vissza.

– Igaza van a piócának. Siess!

Morrow mérgesen dörmögött valamit, majd megindultak a tárgyaló felé.

Bent már többen helyet foglaltak, elől pedig Tempy és Heat állt. A két vezető. Ez sosem jelent jót. Yara lépett be utolsónak és becsukta maga mögött az ajtót. A sarokba sétált, és nekidőlt a falnak.

– Köszönöm, hogy mindenki itt van. Fontos dolog történt. Hírt kaptunk a faluból. – Tempy arcán aggodalom suhant át, többen az amazonok közül felsóhajtottak. – Az üzenet nem egyértelmű, ezért önkénteseket várok, akik vállalják, hogy visszautaznak, és megnézik, mi történt Írországban. Több kéz is egyszerre lendült fel, de Xandra felállt.

– Én megyek! Nincs apelláta!

A másik sorból egy mély hang dörrent.

– Veled tartok! – Sable állt fel, a lány pedig megremegett. A vámpír ellentmondást nem tűrően ránézett és  Xandra nagyot nyelve bólintott. Heat vette át a szót.

– Akkor ezt megbeszéltük. Xandra, Sable, gyertek ide. Tempyvel megbeszélitek a teendőket. Addig én kihirdetem a beosztást. Aki a nevét hallja, álljon fel és menjen a sorsolt párja mellé. Luminita. – A lány felállt a hátsó sorból, egy tőr volt a kezében. Nem nézett a vámpírra, csak a pengét figyelte. – Te velem leszel…

A csörömpölésre T odakapta a fejét. A tőr a földre hullott, az amazon pedig kirohant az ajtón.

Heat a lány után rohant, nagy igyekezetében azonban nem vette észre, hogy valaki más is kijött a teremből. Megállt a nyitott bejárati ajtónál, és csak nézett kifelé az éjszakába.

– Most hogy talállak meg? – suttogta maga elé, amikor egy kéz lendült felé, és egyenesen a nyakába mart. Nem ért hozzá túlságosan, a vámpír mégis térdre rogyott.

– Sehogy. Hagyd őt békén. – Heat csak nyöszörögni tudott, Yara pedig szorított a fogáson.

– Tetszik? Én fejlesztettem ki. Gyakorlatilag védtelenné teszi az ellenfelet. Hívd nyugodtan Yara-fogásnak. Na, már most! Szállj le Luminitáról, vagy bárki másról. De legfőképp róla! – Az amazon egyáltalán nem volt dühös, azonban a harag minden egyes sejtjéből a vámpír felé áradt.

– M…mmm… - A lány engedett a szorításon, a vámpír pedig hangosan fellélegzett.

– Miért? – szűrte a fogain keresztül a kérdést.

– Nem egy társasági ember. Egy pár megfojtaná. Ami a családjával történt… hideggé tette. Egy tökéletes harcos, aki érzelmek nélkül él a világban. Tudod… - A lány elgondolkodott, és elengedte a vámpírt, az pedig köhögve esett előre –, hosszú évek óta ez a leghevesebb megnyilvánulása, amit láttam. Most gratulálnom kéne. Mégis arra kérlek, fogd vissza a khm… - Yara Heat nadrágja felé bökött – vágyaidat.

– Ez nem pusztán vágy… Ez a lány… egyszerűen tökéletes. Alig ismerem, mégis minden porcikám ezt súgja nekem. – A férfi szeme megtelt érzelemmel, amitől Yara egy pillanatra elérzékenyült. Lehetséges, hogy ő a tökéletes párja amazon társának?

Yara elindult visszafelé, de félúton visszanézett.

– Akkor vámpír… nehéz csata előtt állsz. – Igen, Heat bólintott. Nagyon jól tudta, hogy a lány meghódítása nem lesz könnyű menet, mégsem adhatta fel. Át kell törnie a jeget, még ha beledöglik is. 

Connor nevetve követte az amazont, aki dühösen csörtetett végig a folyosón. Belépett a férfi szobájába, és mérgesen vágta be az orra előtt az ajtót.

– Tudod… ha most egy fél centivel közelebb lettem volna, elbúcsúzhattam volna az orromtól. – A farkas hallotta, ahogy kattan a zár, majd az ajtó mögül érkezett a válasz.

– Így jártál. Védd meg magad! Úgyis olyan jól megy! – Te jó ég, olyan dühös volt rá, hogy legszívesebben a nyelvét is kiöltötte volna.

– Most mi van? Csak vicceltem! Darell kicsit érzékeny. De ezek nincs egyedül.

Az ajtó villámgyorsan kivágódott, Ayradnia összehúzott szemmel nézett rá.

– Nem vagyok érzékeny!

Connor feltartott kézzel nevetett.

– Oké, nem vagy az! Most… bemehetek a saját szobámba? – A lány bólintott, és félreállt az ajtóból, majd bevágtatott a fürdőbe, és becsapta az ajtót. Connor leült az ágyra, amit az egyik szolgáló már bevetett, és felkapott egy almát a tálból. Hanyatt dőlt, és a polgármester szavain gondolkodott.

„Élve akarom…”

Két választási lehetősége maradt. Vagy felfedi a titkát, vagy kudarcot vall, szégyent hozva ezzel az egész családjára, visszamenőleg is. Hiszen hogy bizonyítsa rá egy emberre, hogy ő a farkas, ha az nem változik át? Vagy hogyan fogjon el egy farkast, aki nem tud emberré válni? Ennek csak bukás lehet a vége.

Beleharapott az almába, miközben halkan kinyílt a fürdőszoba ajtó. Ayradnia a falnak támaszkodva figyelte, ahogy a farkas arcát elönti a kétségbeesés, és némán gyötrődik valamitől. Átsuhant az agyán, hogy talán miatta lett ilyen komor. Talán túlzásba vitte… Talán odamehetne és…

– Na, lenyugodtál? – Connor hátrahajtotta a fejét, így a lányt fejjel lefelé látta. Még így is gyönyörű…

– Le, képzeld. Most pedig elmegyek. Vigyázz magadra, Connor. – Az amazon megindult az ajtó felé, a férfi pedig villámgyorsan felugrott, és elkapta a karját. Maga felé fordította, szinte suttogott.

– Miért? Miért mennél el? – A lány hátrálni kezdett, míg beleütközött az ajtóba, Connor azonban nem tágított. Még közelebb simult hozzá, ajkuk szinte összeért.

– Itt… van valami. Valami gonosz, amivel nem bírok el egyedül… Muszáj megkeresnem a többieket… - Elfordította a fejét, de a gyönyörű barna szempárt még így is maga előtt látta.

– Én segíthetek. Ketten legyőzzük! Csak ne menj el… kérlek!

– Miért ne? Miért akarod, hogy maradjak? Nem vagyunk egy szinten. Úristen, még csak egy fajba sem tartozunk! Akkor miért, Connor? – Kétségbeesetten keresett valami kézzelfogható okot, de nem talált. Mert nem is létezik, tudta nagyon jól. Akkor miért van még itt, és bámul az elképesztően mély barna szempárba?

– Hát nem látod? Valami összehúz minket! Folyton egymásba botlunk: a fogadóban, az erdőben, aztán idejöttél, végül én találtam rád. Szerinted ez nem különös? – Ajka vészesen közeledett a lányéhoz, Ayradnia pedig rettegett. Rettegett, mert tudta, hogy nem tudná leállítani a farkast. A francba, végül is igaza van. Mégis azt mondta.

– Nem, ez egy kisváros, előfordul, hogy az emberek egymásba botlanak. Most pedig… – Keze már a kilincsen volt, a férfi szeme pedig dühösen megvillant.

– Nem! – Connor maga felé fordította a lányt, száját az övére tapasztotta. Ayradnia felsóhajtott, és abban a pillanatban megadta magát. Résnyire nyitotta ajkait, a férfi nyelve pedig lágyan becsusszant. A csók egyre mélyebb lett, végül Connor szakította meg. Az amazon rápillantott, és majdnem felkiáltott. A férfi szeme vörösen izzott, akár a parázs.

Több, mint vér - 12. fejezet

Tempy kilépett a raktárból, majd hallotta, ahogy Vaylen becsukja az ajtót, és utána siet. A vámpír megragadta a karját, és maga felé fordította. Mélyen a szemébe nézett, Tempy pedig újfent megremegett.

– Nem válaszoltál. – A férfi hangja még mély volt az iménti aktus miatt.

– És nem is fogok. Most pedig… - Az amazon elnézett a válla fölött, és hidegen elmosolyodott. Két alak állt mögöttük, nyakukon a jól ismert jel. Vaylen megfordult, miközben automatikusan maga mögé tolta a lányt. Tempy mérgesen fújt egyet és mellé lépett.

– Osztozunk? – A lány előhúzta a kardját és a vámpírra pillantott. Az végignézett rajta, és vigyorogva bólintott.

– De még mennyire, szivi! – A Harcos is elővette a saját kardját és már neki is támadt a nagyobbiknak. Az amazon a fejét csóválva indult el, és lecsapott. A mágus egy energiagömböt küldött rá, amit sikeresen kivédett a kardjával. Újra támadt, és megsebezte a férfit a karján. Az felüvöltött, és dühös támadásba lendült. Sorra dobálta a lányra a tűzlabdákat, aki maga elé rántotta a kardját, és várta a támadás végét. Amikor a mágus kifáradt, kihasználta a pillanat törtrészét, és nekifutásból letarolta a férfit. Meglengette a kardot a feje felett, és egy tiszta vágással levágta a mágus fejét. Ádám fia kékes lánggal vált porrá.

Tempy Vaylent kereste, aki csak állt egy helyben, miközben előtte a mágus összevissza kapkodta a fejét. Mintha nem látna… semmit.

– Mit csináltál vele?  - Lépett hozzá közelebb a lány.

– Csak használom az erőmet. – A vámpír könnyedén legyintett, és megvonta a vállát.

– Ami azt jelenti… - Tempy nem igazán volt tisztában azzal, hogy mit is csinál a férfi.

– Hogy elhitettem vele, hogy nem lát. És nézd, tényleg nem lát. – A vámpír felkapta a kardját, és lefejezte a mágust.

– Ez a képességed? – Kérdezte a lány csodálkozva.

– Aha. Gondolatirányítás. – Olyan lazán mondta, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna.

– Tehát amikor ott… amikor aznap este… – Tempynek helyére kattantak a képkockák. – Ó, te utolsó mocsok! Hogy merészeltél bemászni a fejembe? – Az amazon rögtön tudta, hogy a fergeteges, szexuális képzelgése a vámpírral nem a véletlen műve volt. Vaylen irányította a gondolatait, gyakorlatilag megerőszakolta.

Közelebb lépett a férfihez, aki vigyorogva feltartotta a kezét.

– Te voltál a legérdekesebb. Mit tehettem volna? – Vaylen igyekezett lenyugtatni a lányt, de nem járt sikerrel.

–Békén hagysz! – ordította az amazon.

– És mi lett volna akkor azzal a csodás estével? – A lányra kacsintott, aki nem akarta bevallani magának, hogy ő is nagyon sajnálná, ha másképp történnek a dolgok. Ennek ellenére dühösen válaszolt.

– Az, hogy nem történik meg. Mint ahogy ez sem! Felejts el engem! – Hátat fordított neki, de a férfi nem engedte el.

– Azt nem tehetem… - Maga felé fordította, mélykék szemeit a lányéba fúrta, miközben keze a derekára csúszott, és közelebb húzta magához. – Mivel te sem akarod…

Száját Tempyére tapasztotta, és lágyan megcsókolta.

Connor belépett a hatalmas dolgozószobába, aminek jelentős részét az íróasztal tette ki. Antik darab volt, és gyönyörű, a maga robosztus módján. Minden rendben állt rajta, az utolsó ceruzáig. A férfi nem szerette a káoszt, nem tudott vele mit kezdeni. Ahhoz képest, hogy vérfarkas volt, mindig racionálisan állt a dolgokhoz. Valami vagy fehér, vagy fekete, köztes állapot nincs. Ezt még az apja sulykolta bele, mielőtt végleg elfordult volna tőle. Connor felsóhajtott, és leült a masszív bőrfotelbe. Vele szemben ült a polgármester. Egy alacsony, köpcös, kopaszodó férfi, aki nem akart mást, mint rendet és békét a faluban. Connor sejtette, hogy most is ezért van itt. A szörnyért, amiért ő a felelős. Mindig is ő volt.

– Üdv, Mr. Sheridan! Miben segíthetek? – Kecsesen összefonta az ujjait, és előre dőlt a székben.

– Ugyan Connor. Szólíts nyugodtan Randolph-nak. Apád jó barátom volt, isten nyugosztalja. – Randolph megtörölte a homlokát, amin már gyöngyözött a veríték.

– Köszönöm. Tehát, mit tehetek Önért, Randolph? – Ismételte meg a kérdést némi éllel a hangjában.

– Tudod nagyon jól. Kell a segítséged. Ez az ügy… kiborít. Nézd! Nézd! Merő egy víz vagyok! – Újra megtörölközött, mintegy nyomatékot adva szavainak.

– Ha jól sejtem, a farkas miatt van itt. – Mondta halkan Connor.

– Azért hát! Kérlek… nem is, könyörgök, kapd el a dögöt. Amikor apád tíz éve lelőtte, azt hittem, megnyugodhatok. De a rohadék visszatért, a nép pedig kezd lincshangulatba kerülni. Nem sokáig tudom féken tartani őket. – Connor felállt, majd megfordult. Pontosan mögötte egy óriási portré volt, ami az apját ábrázolta, egy fegyverrel a kezében, mellette pedig a „bestia”. Legalább is, ahogy a falusiak hitték. Az apja hozatta be ezt a képet, hogy Connor mindig emlékezzen a ballépésére, ami egy farkas életébe került. A nyomasztó emlék a mai napig kíséri, képtelen szabadulni tőle. Kinézett az ablakon, és Ayradniát vette észre, mögötte pedig Dorell lépkedett, közben valamit magyarázott. A lány néha-néha hátrafordult, kérdezett valamit, majd leültek egy padra. Amint megszabadul innen, rögtön kikérdezi Dorellt.

– Mindenben a segítségére leszek, Polgármester úr. Nyugodjon meg, elkapom a nyomorultat. – Szinte nem is figyelt a szavaira, szeme a lányt kereste.

– Ó, az Úr szóljon belőled, fiam. De volna itt még valami. Élve akarom. Tudni akarom, ki az a mocsok, aki éjnek évadján a falut riogatja. – A férfi kétségbeesett volt, bármit megadott volna azért, hogy békében éljenek a falusiak.

– Élve? Azt nem lehet. Ne kérjen ilyet tőlem. – A polgármester felállt.

– Muszáj, Connor. Az embereknek tudnia kell, kivel állnak szemben. – Connor kinézett az ablakon, épp akkor, amikor Dorell összeesett. Az ajtó felé vette az irányt, közben visszakiáltott Randolph-nak.

– Ezt még át kell gondolnom. Majd keresem, de most mennem kell! – Villámgyorsan átvágott a szobán, és feltépte a nehéz ajtót, majd egyenesen a kertbe rohant.

Rori kilépett Drew szobájából, és belebotlott Dimitrie-be. A vámpír a szájára tapasztotta a kezét, és az egyik szoba felé kezdte húzni.

– Épp téged kerestelek. Beszélnünk kell. – A Sámán kiszabadította a száját, és színlelt aggodalommal a hangjában kiabálni kezdett.

– Segítség! Elrabol egy kanos vámpír! Valaki! Gyorsan! – kapálózott össze-vissza.

Heat épp zuhanyhoz készülődött, amikor kiáltást hallott a folyosóról.

– A rohadt életbe! Annyira tudtam! – Felkapott egy farmert, amit még begombolni is elfelejtett, és feltépte az ajtót. Amikor meglátta a Sámánt és Dimitrie-t, a vámpírra kiáltott.

– Azonnal engedd el! Parancsolj a vágyaidnak, az istenért! Tudtam, hogy előbb-utóbb valaki elveti a sulykot. – Mint egy felbőszült bika, száguldott keresztül a folyosón.

– Tessék? Miről beszélsz? Mi az, hogy tudtad? – Dimitrie értetlenül nézte a Vezért, aki hol ide, hol oda kapkodta fejét. Rori közben felnevetett és végigmérte Heat-et.

– Ha tudom, hogy így vársz, jobban sietek hozzád! – A vámpír villámgyorsan begombolta a nadrágot, elvörösödött, és inkább Dimitrie-hez fordult.

– Magyarázat? – Ölbe tette a kezét, amitől kidomborultak a csodálatosan kidolgozott bicepszei. Ha Rori kicsit is érdeklődik utána, tuti ráveti magát. De akkor mit szólt volna Luminita? A gondolatra felkacagott.

– Csak beszélni akarok vele – mondta Dimitrie és ismét a szoba felé kormányozta a Sámánt.

– Miről? – Heat nem hagyta annyiban. Volt valami különös a vámpír viselkedésében, ami nem hagyta nyugodni.

– Magánügy – zárta rövidre Dimitrie.

– Nyugi, cowboy, elbírok vele. Aztán fel ne öltözz, míg nem jövök! – Rori Heat-re kacsintott, majd betuszkolta Dimitrie-t abba a szobába, ahova a vámpír ráncigálta az előbb.

Törökülésbe lehuppant az ágyra, hófehér haját baloldalra tűrte, és kérdőn Dimitrie-re nézett.

– Szóval, mi volt ilyen sürgős, hogy nem tudtál várni, míg rád kerül a sor? – A lány csilingelő hangja betöltötte a szobát.

– Sor? Milyen sor? – kérdezte a férfi csodálkozva.

– A kíváncsiságom sora. Te rögtön a rettenthetetlen vezéretek után következel. – Rori úgy mondta, mintha természetes lenne. Igaz, erről senki sem tudott, de a Sámánt nem különösebben izgatta.

– És ki az első? – D az ajtónak támaszkodott, izmos kezét összefonta hatalmas mellkasa előtt.

– Rólam akarsz beszélgetni? De édi! – Rori elvigyorodott, mire a vámpír megrázta a fejét.

– Nem, igazából Nickyről. – A férfi várt pár pillanatot, míg kimondta az amazon nevét.

– Nicky? Tényleg? – Színlelt meglepettséggel csodálkozott rá a Sámán.

– Igen. Állati egy csaj, és muszáj, hogy az enyém legyen. Kérlek, mondd, hogy tudsz segíteni. Azt mondták, van varázserőd. – Reménykedett a vámpír.

– Mondjak rá egy bűbájt, hogy beléd szeressen? Ez nem lenne túl etikus… - Rori elmélázva nézte a plafont.

– Nem. Hát persze, hogy nem. De valami puhító dolog jó lenne. – Dimitrie megrázta a fejét. Nem, nem akarta, hogy a lány belé szeressen. De egy kis löket nem ártana.

– Pácoljam be neked? – A Sámán felnevetett a saját viccén, majd letörölgette a könnyeit. Aztán hirtelen abbahagyta a nevetést, és komolyan a vámpírra nézett.

– Lenne itt valami. Nagyon ütős cucc. De ezzel nem szerzed meg, csak egy kicsit közelebb lököm hozzád. – Bizalmasan közelebb hajolt a férfihoz.

– Szuper! Mi az? – A vámpír is közelebb lépett, de vigyázott, hogy az amazon még ne érje el. Még a végén leteperi a hibbant tyúk.

– Ó, az legyen meglepi! – Az amazon ravasz mosolyra húzta a száját. – Jó móka lesz…

A hangsúly arra késztette a vámpírt, hogy aggódni kezdjen.

Heat a párocska után nézett, majd morgott valamit az orra alatt. Nem is vette észre a közeledő alakot.

– Gond van? – Luminita lépett mellé, egy almával a kezében. Heat rápillantott, és megrázta a fejét.

– Nem hiszem. De ha lenne, a csaj simán elbánik akárkivel. – Nézett ismét az ajtóra, ami mögött eltűnt a Harcos és a Sámán.

– Melyik csaj? – A lány hangjában több érdeklődés csendült, mint amennyit szeretett volna.

– A Sámánotok. Épp Dimitrie-t rángatta be a szobájába. – Rázta meg a fejét hitetlenkedve.

– Nem az esete, nyugi. – Luminita megvonta a vállát, majd tovább indult volna, de Heat tovább kérdezte.

– Honnan veszed? – A Vezér nem értette, hiszen a Harcosok egytől egyik kiváló példánya a fajának. Szinte lehetetlen nekik ellenállni.

– Nincs barkója és flitteres nacija. – Amikor a vámpír kérdőn ránézett, hozzátette. – Elvis.

– Értem. Tehát itt mindenki kizárta magát nála? – Heat felnevetett.

– Pontosan. De nem csak nála. – Jelentőségteljesen a férfira nézett, aki elvigyorodott.

– Nem tudom, miről beszélsz. – Közelebb lépett Luminitához, aki a falhoz simult. Visszatartotta a lélegzetét, mert ha beszívta volna a férfi izgató illatát, tudta, hogy elveszett.

– Nézd, hogy félsz, hogy hozzám érsz. Aggódsz, hogy letámadnál? – Ha lehet, még közelebb hajolt hozzá, szinte hozzásimult.

– Ó, igen. Rettegek. – Heat lehelete az arcát súrolta. L elfordította a fejét, és egyenesen a szőnyeget bámulta.

– Én nem félek. Sajnos most dolgom van, de legközelebb… - A vámpír buja ígéretekkel teli, mély hangon felnevetett. Ellépett a lánytól, és visszament a szobájába. L nagy levegőt vett, a térde azonban még mindig remegett a férfi hangjától. Az almát tartó kezén kifehéredtek az ízületei a szorítástól.

– Kurva életbe…

Kisietett az udvarra és mélyeket lélegzett. Térdre rogyott, eldobta az almát, és előrántotta a kardját. Egy vörös szalag volt rátekerve. A húgáé volt. Még mielőtt a mocskok rajtuk ütöttek volna. Betörtek a faluba, és majdnem mindenkit lemészároltak. A harcosok közül szinte mindenki máshol csatázott, a falut pedig alig védte egy-két kezdő. Senki sem gondolta, hogy rátalálnak. De elkaptak valakit, aki megtört a kínzás alatt, és felfedte az ősi rejtekhelyet.

Mire Luminita és a többiek a faluba értek, már csak füst, por és hamu maradt belőle. Egyenesen a házukhoz rohant, átgázolva mindenen, de elkésett. Azután megfogadta, hogy senki iránt nem fog gyengéd érzelmeket táplálni. Eddig jól bevált. Az amazonokkal a bajtársi kötelék és a fajtársi összetartás kötötte össze, de igazából mindig kívülálló volt. Remek katona, kiváló harcos. És most itt ez a rohadék vámpír, akitől a térde is megremeg, ha ránéz. Visszaemlékezett T beszámolójára, amit a vámpírjától tudott meg. Vonzódás. A picsába.